Bűnügy
Két fiatalkorú gyilkolt Hajdúnánáson
2010-08-24 12:47
A Hajdúnánási Rendőrkapitányságra, augusztus 19-én egy édesanya tett bejelentést eltűnés miatt, hogy a 16 éves fia barátaival előző nap kiment a Keleti-főcsatornára fürödni, de nem tért haza.
A rendőrök adatgyűjtést követően megállapították, hogy az eltűnt fiút, két barátja egy 14 éves és egy 16 éves fiú megölte előző nap, azaz augusztus 18-án kb. 14 óra és 15 óra közötti időben és a Keleti-főcsatornába dobta. A három fiatalkorú személy augusztus 18-án kimentek fürödni a Keleti-főcsatornára, ahol el kezdtek játszani, majd egy váratlan pillanatban, amikor a sértett védekezni nem tudott, a két barát egy kb. 30cm-es konyhakéssel a nekik háttal álló barátjuk nyakát átvágták, majd egy alkalommal hátba szúrták, s ezt követően a csatornába dobták. A két fiatalkorú tettüket azzal magyarázta, hogy társuk kisebb súlyú bűncselekményeket követett el, ami miatt megfenyegette őket, ha, ha bemerik őt árulni a Rendőrségen, megöli őket. Ettől a két fiú megijedt, s megbeszélték, hogy akkor inkább ők ölik meg a barátjukat, mint ők legyenek áldozatok.A sértett testét búvárok találták meg és emelték ki csütörtökön délután a Keleti-főcsatornából. A két fiatal fiú beismerő vallomást tett, a Rendőrség a továbbiakban vizsgálja szerepüket a bűncselekmény elkövetésében, valamint a minősítő körülményeket. A két büntetlen előéletű, fiatalkorú elkövetőt csütörtökön őrizetbe vette a Rendőrség, a hétvégén pedig a Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Az ügyben a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-19 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.