Bűnügy
Előzetesben az áruházi lövöldöző
2010-08-22 10:18
Augusztus 19-én 19 óra 30 perc körüli idõben az egyik XIII. kerületi hipermarketben két tolvajt értek tetten az ott dolgozó biztonsági őrök. A férfiakat hátrakísérték az épület biztonsági irodájába, ahol egyikük elővette lőfegyverét, melyből több lövést adott le az őrökre.
A tragédia során az egyik biztonsági őrt a karján, míg társát a hasán érte lövés. Mindkettőjüket lõtt sérüléssel szállították korházba a mentőszolgálat munkatársai. A támadót végül a biztonsági őrök állampolgári segítséggel fékezték meg és fegyverezték le az áruház területén. B. G. 24 éves férfi ellen - őrizetbe vétele mellett több emberen elkövetett emberölés kísérletének bűntette miatt indult eljárás.A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályának nyomozói házkutatást tartottak a gyanúsítottak Budapest IV., István utcai tartózkodási helyén, ahol különféle lőszereket, kézi gránátot és egyéb, közbiztonságra veszélyes eszközöket találtak.
A mai napon a Pesti Központi Kerületi Bíróság 30 napra elrendelte B. G. előzetes letartóztatását, társa, D. N. 23 éves férfi szabadlábon védekezik.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-19 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.