Bűnügy
Emberölés Békéscsabán
2010-08-22 08:22
A Békéscsabai Rendőrkapitányság ügyeletére szombaton délután 14 óra 20 perckor érkezett bejelentés arról, hogy a békéscsabai hajléktalan szállón tettlegességig fajult egy ott lakók között kialakult veszekedés.
A szinte egy időben helyszínre érkező mentők és rendőrök két sérültet találtak, egy 36 éves és egy 29 éves férfit. Mindketten a szálló lakói, és mindkettőjük testén több szúrt sérülés van. A két férfit a mentők kórházba szállították, a 29 éves fiatalemberen azonban már nem tudtak segíteni. Életét vesztette.A helyszínen azonnal megkezdett adatgyűjtés eredménye szerint a bántalmazással egy 53 éves, ugyancsak a hajléktalan szállón lakó férfi hozható összefüggésbe. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást. Az eddigi információk szerint az elhalt, a sérült és az 53 éves férfi között szóváltás alakult ki, mely dulakodásig fajult.
Az 53 éves férfi a gyanú szerint ekkor mindkét férfit többször megszúrta egy késsel. Az, hogy a konfliktus mi miatt alakult, és a bűncselekmény milyen körülmények között történt, egyelőre még nem tisztázott. A kihallgatások jelenleg is folyamatban vannak.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-19 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.