Bűnügy

Kábító csábító

2010-08-13 11:52

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A csábító elkábította áldozatát, s mindeközben maga is bódulttá vált, ami miatt kiborította gyermekét a babakocsiból.

A Miskolci Rendőrkapitányság rablás miatt folytat eljárást egy 37 éves miskolci nővel szemben. Az eddigi adatok szerint a gyanúsított a napokban ittas állapotban lévő alkalmi ismerősét annak lakásán elkábította majd a sértett értékeivel távozott a helyszínről.

A kábító csábítás csók közben történt, azonban a nő is ittas volt, illetve a szer az ő szervezetére sem volt hatástalan. Ennek következményeként a bűncselekmény elkövetése után a bódult nő az utcán gyermekével együtt mondhatni kidőlt miközben csemetéjét a babakocsiban tolta. Az esés során gyermeknek szerencsére nem esett baja.

A bűncselekmény elkövetésének napján a rendőrök által elfogott édesanya börtönbe került, mivel más bűncselekmények miatt korábban a bíróság jogerősen szabadságvesztést szabott ki vele szemben. 



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-09 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!