Bűnügy

Rablót keresnek a rendőrök

2010-08-11 20:53

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitánysága lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a Józsefként bemutatkozó férfi június 19-én egy Budapest XI., Fehérvári úti lakásba felment a sértettel, akivel korábban interneten ismerkedett meg. Távozása után a sértett észlelte, hogy a férfi a lakásból készpénzt és két üveg alkoholt tulajdonított el.

Az ismeretlen elkövető 40 év körüli, 180 centiméter magas, erős testalkatú, kopasz férfi, szeme kék színű. Különös ismertetőjegye, hogy tarkójának bal oldalán van egy borsószem nagyságú szemölcs.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a férfi jelenlegi tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 381-4300/ 51-140 vagy 51-217 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-09 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!