Kultúra

Könnyed zenei élmények a forró nyárban: Kamarazenei Nyár 2010

2010-08-11 17:17

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Az idén hatodik alakalommal rendezik meg Miskolcon a Kamarazenei Nyár című programsorozatot a szimfonikus és komoly zenét kedvelő közönség számára. A műsor repertoárja ebben az évben is magas színvonalról tanúskodik.

Az augusztus 23-án délután kezdődő programsorozat egészen 27-ig nyújt majd zenei csemegékkel tarkított kulturális élményeket az érdeklődőknek két helyszínen. Az előadások egy része az Európa Házban zajlik majd, míg a műsorvonulat másik felét a Görögkeleti Ortodox Templomban tekintheti meg a közönség térítésmentesen.

Osváth Zoltán a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft ügyvezető igazgatója a program beharangozó sajtótájékoztatóján elmondta: az előző évekhez hasonlóan, az idén is törekedtek arra, hogy a szűkös anyagi lehetőségek mellett, színvonalas és valóban kikapcsolódást nyújtó programokkal várják az esemény már visszajáró vendégeit és azokat, akik még csak most szeretnének megismerkedni a programsorozattal. Elmondta azt is: a fellépők lemondtak az előadásokért kapott béreikről az árvízkárosultak javára, valamint gyűjtést is fognak szervezni a rendezvény ideje alatt.

kamarazenei_nyar.jpg

Az idei Kamarazenei Nyár 2010 kulturális eseményt Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 200.000, az AVE Miskolc Kft pedig további 100.000 forinttal támogatta.

Az előző években már megszokott nevekkel is lehet majd találkozni a zenei előadásokon, de pár új előadót is megtekinthet majd a közönség, hiszen a rendezvényt a Ritornell Trió és az Emik Vonósnégyes nyitja meg kamaraestjével, de hallható lesz majd Balázs Adrienn és Molnár Gábor közös dalestje is.

A program további részében a Musicus Civitatis Miskolc hangversenye lesz látható, valamint Fekete Nándor orgonaművész Világklasszisok című lemezének interaktív bemutató hangversenyét is megtekintheti a közönség. Kiemelt programnak ígérkezik a záróakkord, hiszen a Bartos Trió ad majd egész estés zenei műsort a vendégeknek.

Vajtó László




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-08 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!