Bűnügy

A helyszínen fogták el

2010-08-09 10:13

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitánysága augusztus 8-án 5 óra 50 perckor őrizetbe vett egy 40 éves férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy augusztus 7-én 19 óra 30 perc és augusztus 8-án 8 óra 20 perc közötti időben egy Budapest, XI. kerületben lévő társasház zárt garázsába ajtóbefeszítés módszerével behatolt, és az ott leállított gépkocsiból egy navigációs készüléket, napszemüveget és egy gyerek kerékpárt, illetve a garázsból egy futógépet tulajdonított el.

A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal továbbá, hogy augusztus 8-án 5 óra 20 perc körüli időben egy 24 éves férfi XI. kerületben lévő családi házába megkísérelt behatolni, azonban az otthon tartózkodó sértett megzavarta, ezért a helyszínről elmenekült. A férfit az újbudai rendőrök a sértett segítségével pár perccel a cselekményét követően a helyszín közelében, a Budapest XI., Hosszúréti úton, egy személygépkocsiban fogták el. Az anyagi kár az elfogás közben részben megtérült. Az ügyben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitánysága folyatja le.




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-09 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!