Időjárás
Vihar: ötször több riasztást kaptak a tűzoltók
2010-08-07 16:01
Az országos átlagnál mintegy ötször több riasztást kaptak a tűzoltóságok a pénteki vihar miatt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője szombat reggel.
Pénteken 630 alkalommal kellett kivonulniuk a szakembereknek. A tűzoltók feladatai között elsősorban kidőlt fák eltávolítása, vízszivattyúzás, épületeknél életveszély-elhárítás szerepelt, de volt olyan eset, amikor villámcsapás miatt sérült vezetékekhez riasztották őket. Délelőtt elsősorban Komárom, Somogy, Veszprém és Pest megyéből, valamint a fővárosból, délután inkább már a keleti régióból - Borsod, Hajdú-Bihar, Jász és különösen Békés megyéből - kértek segítséget a katasztrófavédelemtől.Bódi Zoltán, a miskolci tűzoltóság szóvivője szombaton azt mondta: működési területükön pénteken késő estig 115 bejelentést regisztráltak, emiatt szinte egész éjszaka dolgoztak. Hozzátette: érkezett segítség az ózdi, szerencsi és sátoraljaújhelyi tűzoltóságról is. A legtöbb segélykérés Felsőzsolca, Alsózsolca, Onga, Szikszó, Sajóvámos, Sajópetri településekről érkeztett, és jellemzően házakra, villanyvezetékekre, valamint utakra dőlt fák eltávolítását és tűzfalak kidőlését jelentették be. A legtöbb településen szünetelt az áramszolgáltatás is. Személyi sérülésről eddig nem értesültek - jegyezte meg.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-19 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.