Egyház
Év végére új külsőt kap a Kossuth utcai református templom
2010-08-07 15:43





Egy hónapja kezdődött Miskolcon a Kossuth utcai református templom külső felújítása, az épület állványozása, mostanra pedig már a tényleges munkálatok is elkezdődtek, a tető cseréjével. Az IVS keretén belüli belvárosfejlesztés I. ütemében megvalósuló beruházás összértéke bruttó 150 millió forint, melyet nagyrészt az európai uniós pályázat segítségével tud megvalósítani a gyülekezet. Az önrészt adományaikból fedezik.

A munkálatok már egy hónapja tartanak, az állványozás a torony kivételével mindenütt befejeződött, és a tetőhéjazat cseréje is megindult már a templom Kossuth utcára néző oldalán. A felújítás során a tetőlecek, a fólia és a cserepezés is megújul majd, de a toronytető és a négy fióktorony is új bádogozást kap. – Azt még nem tudjuk, hogy ott fent pontosan milyen állapotok uralkodnak, hiszen az állványozás még nem ért oda. Bízunk benne, hogy ennél nagyobb munkálatokat nem tartanak majd szükségesnek a szakemberek – fejti ki Szabó Sándor. Túl ezen hőszigetelt üveget kapnak a templom ablakai, és az ajtókat – melyeket egykor céhes legények készítettek mestervizsga-munkaként – is teljesen felújítják.
Megújulnak a kőkeretek, a lábazatok és a lépcsők is, sőt a követelményeknek megfelelően készül rámpa a mozgássérülteknek is. A gyülekezet régi álma valósul meg azzal, hogy a mostani munkák végével új óraszerkezetet, és órát is kap a templom így a toronyra felnézők ismét a pontos időt is láthatják majd. A munkák, ha minden jól meg ez év végére befejeződnek. Tajthy Á.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2023-09-24 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.