Bűnügy

Rablók rendőrkézen

2010-08-01 00:13

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Két rablás is történt szombat hajnalban a fővárosban, ám mindkét esetben rövid időn belül elfogták az elkövetőket a rendőrök.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Belvárosi Bűnügyi Régió V. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást indított – őrizetbe vételük mellett - K. R. 18 éves férfi és H. É. 45 éves nő ellen rablás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2010. július 31-én 2 óra körül egy fiatal párt raboltak ki ismeretlenek a Budapest V., Ferenciek terén. A támadók készpénzt, bankkártyát vettek el a sértettektől. A bűncselekmény után az áldozatok azonnal értesítették a rendőrséget, miközben az egyikük mobiltelefonjára sms érkezett sikertelen pénzfelvételről. Az intézkedő járőrök a sértettekkel együtt megjelentek az egyik belvárosi bankautómatánál, melynek közelében az egyenruhások elfogták a támadókat.

Az ügyben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi
Rendőrkapitánysága folytatja le.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Dél Budai Bűnügyi Régió XXII. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást indított A.B. 16 éves, Cs. R. 16 éves és R. S. 14 éves fiatalkorúak ellen rablás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a három személy megalapozottan
gyanúsítható azzal, hogy 2010. július 31-én 1 óra 50 perc körüli időben a Budapest XI., Magyar Tudósok körútján egy fiatal párt bántalmazott, majd a hölgy táskáját elvették. A férfi sértett a menekülő R. S. –t a helyszín közelében utol érte és visszatartotta a járőrök kiérkezéséig. A pontos személyleírásnak köszönhetően a XI. kerületi Rendőrkapitányság egyenruhásai rövid időn belül elfogták a másik két támadót is a Budapest IX., Petőfi-híd pesti hídfőjénél.

Az ügyben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság XXII. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-09 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!