Külföld
Az SZDSZ oktatáspolitikusa a tandíjról
2008-01-30 16:29






A márciusi népszavazás tandíjra vonatkozó kérdésével kapcsolatban is kifejtette véleményét Sándor Klára országgyűlési képviselő (balról), aki egy nők helyzetével foglalkozó konferenciára érkezett Miskolcra. Az SZDSZ oktatáspolitikusa szerint ezt a népszavazási kérdést helyesen úgy kellene feltenni: „akarja-e Ön mások tandíját is megfizetni?" - Mert valójában erről van szó! - hangsúlyozta Sándor Klára, elmondva: a felsőfokú tanulmányok pénzbe kerülnek - egy orvosi diploma megszerzése például a nyolcmilliót is meghaladja - s amit az „állam” fizet, azt tulajdonképpen az adófizetők adják, az államnak ugyanis „magától” nincs pénze. - Ilyen módon pedig felvetődik a kérdés, miért az adófizetők állják mások diplomaszerzésének a teljes költségét? - fogalmazott az országgyűlési képviselő.
Sándor Klára több évtizedes egyetemi oktatói tapasztalataira hivatkozva elmondta: minden szempontból hasznos, ha a hallgatók, a részhozzájárulás befizetésével anyagilag is motiválva vannak a lelkiismeretes tanulásra, a jobb tanulmányi eredmény elérésére. - Ne legyen mindegy - anyagilag sem - hogy valaki bukdácsolva, „éppen hogy” megszerzi azt a diplomát, vagy pedig szorgalommal, lelkiismeretesen, jó vagy jeles szinten teljesít! A későbbi elhelyezkedés, munkavégzés szempontjából is fontos, hogy a hallgatók versenyképes tudás birtokában kerüljenek ki a felsőoktatási intézményekből - tette hozzá az SZDSZ oktatáspolitikusa, aki hazugságnak nevezte, hogy a részhozzájárulás bevezetése miatt bárki is kiszorulna a felsőoktatásból. Mint Sándor Klára fogalmazott, aki járatos ezen a területen, az pontosan tudja, hogy a hallgatók „máshová” is elköltik azt a havi tízezer forintot, az ösztöndíj-, illetve szociális támogatási rendszer pedig minden tehetséges, jól teljesítő fiatal számára lehetővé teszi az egyetemi, főiskolai tanulmányokat.Miskolc TV mai műsora
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.