Fesztiválozó

Utcára került a Mockba

2010-07-26 08:50

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A miskolci illetőségű Mockba zenekar Balatonzamárdiban töltött egy hétvégét, a 12. Utcafesztivál keretein belül. A több mint húsz zenekart felvonultató rendezvényen a járókelők egyszerre tekinthetik meg és választhatják ki a számukra legjobb produkciókat.

Az országban egyre több fesztivál kezd meghonosodni, szinte már nem is ismerünk olyan vidéket, ami ne lenne nevezetes egy kulturális, sport-, vagy zenei fesztiválról. A Balaton környékén évek óta zajlik egy olyan programsorozat, amely nem csupán a megszokott hazai könnyűzenei bandákat sorakoztatja fel, hanem lehetőséget ad, és versenyhelyzetet teremt kisebb, félprofi, illetve amatőr zenekaroknak. Zamárdiban az Utcafesztivált már 12. alkalommal rendezték meg azzal a céllal, hogy a feltörekvő bandáknak is lehetőséget biztosítsanak a hazai könnyűzenei piacon. A miskolci Mockba zenekar már második alkalommal vesz részt az eseményen nagy sikerrel, hiszen már komoly rajongótáborral rendelkeznek.

mockbautcazene2.jpg

Répás „Süti” Tamás, a zenekar frontembere elmondta: „eleinte furcsa volt nekünk, hogy az utcán kellett zenélni, és megfogni az embereket, úgy, hogy mellettük még legalább húsz zenekar játszik ugyanezzel a céllal. Az előadásmódunknak köszönhetően viszont a legtöbb járókelő minket választott, és azóta évről évre együtt tervezzük velük a nyaralást, ide Zamárdiba, ahol az éven új rajongókat is szereztünk.”

mockbautcazene1.jpg

Vágó János, a rendezvény főszervezője portálunknak elmondta: a tizenkét év alatt számos zenekarral találkozott, különféle stílusban, és elmondása alapján nagyon sokat számít az előadásmód, hiszen lehet egy banda jó, ha nincs kiállása. „Idén jól sikerült az esemény, még a NEO fm is kilátogatott, jövőre újra várjuk az érdeklődőket” – tette hozzá.

Vajtó László


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-06 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!