Fesztiválozó

X. Gömör-Tornai Fesztivál

2010-07-22 16:44

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Tizenegy nap, két ország mintegy húsz települése, közel száz fesztiválprogram - számokban így lehetne összefoglalni a Gömör-Tornai Fesztivált, mely ma vette kezdetét.

Ennek a programsorozatnak a lényege azonban nem a számokban rejlik. Hanem a szellemiségben, ami létrehívta ezt a sok műfajú, a történelmi gyökerű térségi kapcsolatok erősítésében, a régió vérkeringésének felpezsdítésében is szerepet játszó szórakoztató, hagyományőrző, művészeti fesztivált.
A programsorozat keretében a legkülönbözőbb művészeti ágak neves képviselői lépnek fel, illetve mutatják meg alkotásaikat a közönségnek. A vásári komédiától az operaestig, a kézműves foglalkozástól a kézművesremekek kiállításáig, az autentikus magyar népzenétől az Andok muzsikájáig, a helyi termékek bemutatójától egy fenntartható fejlődésű falu életprogramjáig minden megismerhető itt.

A fesztivál produkcióinak szerves része maga a gömör-tornai vidék – a falvak festett mennyezetű templomai éppúgy, mint a füves domboldalak, a tájházak, a csűrök, az ódon várak és kastélyok – és persze az Aggteleki- és Szlovák-karszt legnagyobb kincsei, a világörökséghez tartozó barlangok.
Ez az a fajta fesztivál, ahol mindig van mit csinálni. Nemcsak a délutáni, esti főprogramok kínálnak szórakozást a vendégeknek – délelőtt kézműves foglalkozásokon, vásárokban, kóstolókon lehetet szöszmötölni, nézelődni. Vagy lehet kirándulni akár a közvetlen, akár a tágabban értelmezett környéken, hiszen egy körülbelül ötven kilométeres sugarú körben olyan nevezetességek találhatók, mint az aggteleki-jósvafői Baradla-barlang, a krasznahorkai vár, a betléri kastély vagy a Szádelői-szurdokvölgy. És persze a szálláshelyen is lehet maradni - kiülni egy diófa alá, nézni a környező hegyeket, és hallgatni a csöndet...

A fesztivál részletes programjáról a kedvezményekről és a további látnivalókról a www.gomortornaifesztival.hu honlapon olvashat.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-06 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!