Bűnügy

Elfogták a nyékládházi rablónőket

2010-07-19 13:18

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Egy nap alatt kétszer rabolt Nyékládházán az a két nő, akiket a rendőrök rövid idő alatt elfogtak és bűnügyi őrizetbe vettek.

A Miskolci Rendőrkapitányság rablás miatt folytat eljárást két nővel szemben, akik július 16-án két bűncselekményt is elkövetett. A 48 és 26 éves nő erőszakosságára jellemző, hogy egyik áldozatuk esetén annak testi fogyatékosságát használták ki, míg a másik sértetett egy-egy borosüveggel ütötték fejbe.

Az első rablást július 16-án a délelőtti órákban követték el Nyékládházán. Ekkor az egészségügyi okok miatt védekezésre képtelen állapotát kihasználva bántalmazták azt a férfit, akitől valamivel több mint 1000 forintot vittek el. A délutáni órákban a rablónők újra lecsaptak. Ezúttal egy helyi italkimérésből csaltak ki egy férfit, majd erőszakkal elvették a nála lévő készpénzt, s mivel azt kevésnek találták, egy-egy borosüveggel még fejbe is verték áldozatukat.

A Miskolci Rendőrkapitányság július 18-án elfogta, és bűnügyi őrizetbe vette a két gyanúsítottat, akikkel szemben előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk bírósági elrendelésére.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-06 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!