Fesztiválozó

Gyerekkaláka és Montanaro kiállítás

2010-07-10 17:09

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A hagyományoknak megfelelően szombat délelőtt rendezték meg a 31. Kaláka Fesztiválon belül a Gyerekfesztivált, amelyen fellépett a Kaláka és egy remek bábos-zenés - mesés produkciót is láthattak az érdeklődők, Écsi Gyöngyi előadásában.

Idén díjtalan volt a belépés, de a szervezők arra kérték a közönséget, hogy hozzanak magukkal egy-egy játékot, plüssállatot, könyvet, sporteszközt, gyerekeknek szóló CD-t, DVD-t, VHS-kazettát, magnókazettát, stb. Ezeket az egyik árvíz sújtotta település, Felsőzsolca óvodáinak és iskoláinak juttatják majd el. Mintegy fél szobányi holmi gyűlt össze, Volt aki régi játékáról, hangszeréről, volt aki meséskönyvéről mondott le, mások vadiúj kiscipőket hoztak. A gyerekkoncertek házigazdája, Gryllus Vilmos ebben az évben betegsége miatt nem jöhetett a fesztiválra, de a Kaláka így is sorra vette azokat a kedvenceket, amiket a kicsik is fejből tudtak és együtt dúdoltak a zenészekkel, a rekkenő hőségben is.

gyerekkal.jpg

Az idei program érdekessége, hogy egy – főként – Franciaországban élő népcsoport, az occitánok zenéje is bemutatkozik. A mediterrán dallamokat Michel Montanaro a Vents d’Est (Keleti szél) nemzetközi zenekar vezetője és zenésztársai ismertetik meg a közönséggel. A Montanárók – apa és fia - az utóbbi kiállításának apropóján, a fesztivál másik helyszínén az Európa házban léptek ma a közönség elé.

A hegedűművész édesapja élményeire építve készítette a tusrajzokat, melyek a fesztivál után is láthatók lesznek az Almássy kúriában. A tárlatot Némethi Lajos a Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség igazgatója, a házigazda ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A fesztivál a Diósgyőri várban számtalan programot kínál még a közönségnek.Itt lesz a Muzsikás, a Firkin, Ferenczi György és a Rackajam, a RotFront, a Régimese, az Occi-Cant, és a Zef. Természetesen színpadra lép az összművészeti rendezvény névadója és házigazdája is, az idén 41 éves Kaláka együttes is.

A koncerteken kívül lesznek kiállítások, filmvetítések, gyerekprogramok, táncházak, népművészeti vásár. Rendhagyó módon, ebben az évben nem csak Miskolcon, hanem Sajóvámoson is több program várja az érdeklődőket. A MÁV-START Zrt a Kaláka Fesztiválra utazók számára 33 %-os alkalmi menettérti kedvezményt biztosít.. Idén – többek között – 


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-06 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!