Miskolci Turisztikai Kft.
Dreamnight a Vadasparkban
2010-06-13 19:18
A Miskolci Állatkert négy éve csatlakozott a Dreamnight elnevezésű nemzetközi akcióhoz. A Vadasparkban ezúttal is a tartósan beteg és a fogyatékkal élő gyermekeknek kínáltak felejthetetlen élményeket a háromórás programon.
Az állatkert bejáratánál ajándékokkal várták a Dreamnight elnevezésű rendezvényre érkezőket. Az akció 1996-ban még Hollandiából indult, mára pedig már több mint 190 állatkert csatlakozott a kezdeményezéshez. A miskolci vadaspark negyedik alkalommal rendezte meg a háromórás programot, mely ezúttal is a Csodamalom Bábszínház előadásával kezdődött.Mintegy 80 család látogatott ki a Vadasparkba, ahol a hagyományos programok mellett újdonságokkal is készültek a kicsiknek. A délután folyamán lehetőség volt többek között szakállas agáma- és nyuszi-simogatásra, valamint látványetetésre is. A gyerekek közül néhányan már többször is részt vettek a programon.
A nemzetközi eseményre egységesen, a világ minden résztvevő állatkertjében mindig június első pénteken kerül sor, ám azt most a rendkívüli árvízhelyzet miatt Miskolcon egy héttel később tartották meg.
Az akció több helyi kulturális, művészeti és közfeladatot ellátó intézmény segítségével jött létre, a cél, hogy a többórás program ideje alatt a gyermekek megfeledkezzenek problémáikról és betegségükről.
Miskolc Televízió
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-18 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.