Miskolc Steelers

A víz a bajnokavatást is veszélyeztette

2010-06-08 11:54

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A borsodi katasztrófahelyzet alól a sport sem vonhatja ki magát. Még ebben a pillanatban sem tud a Miskolc Steelers tiszta szívvel a hétvégén esedékes mérkőzésre és bajnoki ünneplésre készülni.

Mindenkit az árvíz-veszélyben lévők iránti aggodalom köt le, többen a Steelers-családból otthonuk, munkahelyük révén érintettek a bajban, mások az elmúlt hetekben többször is önkéntesként vették ki részüket a kárelhárítási munkából.

Ehhez járul, hogy jelenleg edzéshelyszíne sincs az Acélcsapatnak: a megszokott rendőriskolai pálya foglalt (a mentéshez szólított egyenruhások állomásoznak a létesítményben), ráadásul jó páran a keretből be sem tudnak jutni egy ideje Miskolcra. Tegnap derült ki, hogy a vasárnapi meccshez kötelezően biztosítandó mentőkocsit sem lehet majd megkapni...

Ez már konkrétan felvetette a találkozó elhalasztásának gondolatát, ám ekkor érkezett a szövetségi segítség: Tóth László MAFSZ-elnök – aki a tervek szerint itt lesz június 13-án, éremátadó szerepkörben – hallva a gondokról felajánlotta közreműködését, amivel sikerült elintézni, hogy a fővárosból érkezzen a szükséges mentőautó. Az objektív akadály így egyelőre elhárult.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!