MIK Miskolci Ingatlangazdálkodó Zrt.

Továbbra is zavartalanul üzemel a Búza téri piac

2010-05-31 16:45

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Az elmúlt napokban az a hír terjedt el a miskolci Búza téri piacon, hogy rövidesen tönkre megy a piac és be kell zárni a létesítményt. Káli Sándor Miskolc polgármester ezért pénteken megbeszélésre hívta az ottani kereskedők képviselőit.

A találkozón a város vezetője elmondta, hogy volt megkeresés a többségi tulajdonos részéről egy esetleges tulajdoni eladás, illetve vételi szándékról, azonban – mint ahogy azt a csütörtöki közgyűlés döntése is megerősítette – a város nem kívánja eladni a Miskolc Piac Zrt.-ben meglévő kisebbségi tulajdoni részét.

A polgármester megfogalmazása szerint többek között azért sem, mert így kívánják védeni az ottani kereskedők, illetve a vásárlók érdekeit. Ennek megerősítéseként az önkormányzat felajánlott egy felügyelő bizottsági tagságot a Miskolc Piac Zrt.-ben, mely képviselőt a piacon bérleti joggal rendelkezők választanak ki maguk közül. A város jövőbeni tervei között szerepel, a többségi tulajdon megszerzése és a Miskolc Holding bekapcsolása.

Káli Sándor polgármester a piacon kereskedők kérdésre cáfolta azt a híresztelést is, hogy a piac melletti parkoló helyére egy hipermarketet építene a város.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!