Miskolc Steelers

Hét nap két meccs

2010-05-22 11:54

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Izgalmas napok előtt áll a Miskolc Steelers csapata, hiszen elérhető közelségbe került a Div. II-es bajnoki cím, viszont két kemény idegenbeli derbi vár az Acélcsapatra. Szombaton a Tata otthonában, egy héttel később pedig a Budapest Eagles pályáján kell bizonyítaniuk a miskolciaknak.

A két találkozót ha sikerül megnyernie a Steelersnek, akkor június 13-án hazai pályán az utolsó bajnoki fordulón már a bajnoki címmel a zsebükben fogadhatják a Budapest Wolves 2 csapatát.

steelers_m.jpg

A kialakult helyzetre a steelers honlapján Horváth Tamás elmondta, hét napon belül két meccset lejátszani ebben a sportágban nem kis feladat. Eddig elkerülték a csapatot a sérülések, de ha ez így is marad a Tata elleni idegenbelli szereplés után, akkor is nagyon rövid az idő a regenerálódásra. Kívülállóként vagy szurkolóként sokan úgy gondolhatnák, az idei szezonnak könnyű 6-0-0-ás eredméyűnek kell lennie, a papírforma is ezt mutatja. A labda viszont - mint tudjuk - gömbölyű, és a labdarúgásból kölcsönzött hasonlat annyiban helytálló, hogy a papírforma bármikor borulhat.

A tréner úgy gondolja, a csapat esélyes a bajnoki cím megszerzésére, viszont ezzel az eséllyel tudni kell élni. Egy pillanatig sem szabad elhinnie egyetlen játékosnak sem: a bajnoki aranyérem már ott lóg a nyakában. Nem elég csak a mérkőzésen ott lenni, azért is meg kell tenni mindent, hogy a mérkőzés előtti edzéseken részt tudjon venni.

steelers.hu



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2021-04-11 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!