Környezet
Hétfőn nagy valószínűséggel vészhelyzetet rendelnek el a Sajónál
2010-05-16 21:53
A környezetvédelmi és vízügyi miniszter szerint nagy valószínűséggel vészhelyzetet rendelnek el hétfőn a Sajó térségére.
Szabó Imre, a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóságon tartott vasárnap délutáni sajtótájékoztatóján elmondta: reggel egyeztetést tartott a kibővített Műszaki Irányító Törzs, amelynek egyik feladata, hogy kezdeményezést tegyen veszélyhelyzet kihirdetésére. A szakemberek a vészhelyzet kihirdetését vasárnapra az adatok alapján nem tartották indokoltnak - válaszolta a miniszter arra reagálva, hogy Káli Sándor, Miskolc polgármestere a nap folyamán vészhelyzet elrendelését kezdeményezte a városban, az áradások miatt kialakult helyzet kapcsán.Az ügyvivő kormány minisztere hozzátette: a következő napokra, főleg a következő éjszakára vonatkozó előrejelzések alapján viszont nagy valószínűséggel hétfőn elrendelik a veszélyhelyzetet, ezzel pedig létrejön a kormány koordinációs bizottsága, amely a veszélyhelyzet alatt fogja össze az árvízi védekezést.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-14 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.