Egyetemváros
Ötvenedik tanévüket zárják
2010-05-15 13:14
A Miskolci Egyetem 275., a bányamérnökképzés pedig ötvenedik tanévét zárja ebben az évben. A jubileumi eseménysorozatok lezárásaként kétnapos ünnepi rendezvényt tart a Műszaki Földtudományi Kar.
Pénteken megemlékezést és konferenciát szervezetek, szombaton pedig nyilvános ünnepi szenátusülésen jubileumi okleveleket adnak át az egykor végzett mérnököknek.A bányamérnökképzés 1959-ig két egyetem között oszlott meg: az első két évfolyamot Miskolcon, a felsőbb évfolyamokat Sopronban oktatták. Ez a megosztottság 1959-ben, a bányász szaktanszékek Miskolcra településével megszűnt. Jelenleg az 1992-ben kialakított szervezeti felépítésnek megfelelően öt intézetben tizenkét tanszék működik.
A jubileumi ülésen Patkó Gyula, rektor köszöntötte az egykori és jelenlegi dékánokat, a kar dolgozóit és hallgatói.
Az idei tanév elején a soproni egyetemen is megemlékeztek az öt évtizedes jubileumra, a tanév végén, most Miskolcon találkoztak a karok képviselői. A pénteki ülésen részt vett Faragó Sándor, a soproni egyetem rektora is.
Az évforduló tiszteletére szombaton nyilvános ünnepi szenátusülésen, az egyetem díszaulájában köszöntik azokat a mérnököket, akik 50, 60 és 65 éve végeztek és szereztek oklevelet.
Miskolc Televízió
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-18 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.