Kultúra

Lerohanta a mozikat a Vasember

2010-05-10 11:27

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A Vasember folytatása, amely második hete vezeti a világ kasszasikerlistáit, a hét végén Észak-Amerikában is a csúcson debütált.

A 180 millió dolláros (38 milliárd forintos) költségvetésű Vasember 2. a becslések szerint az amerikai piacon péntektől vasárnapig 133,6 millió dolláros (28 milliárd forintos) jegybevételt könyvelhetett el. Ez jócskán meghaladta a két évvel ezelőtti első Vasember-film 98,6 milliós (20 milliárd forintos) bemutatkozását, de nem számít premiert követő hétvégi rekordbevételnek. Azt ugyanis továbbra is A sötét lovag című Batman-film tartja 158,4 millió dollárral (33 milliárd forinttal).

Az elemzők abban látják a különbséget, hogy a képregényhősök közül jóval nagyobb a népszerűsége Batmannek vagy Pókembernek, mint Vasembernek. És bár ezen a nyáron nem szerepel más szuperhős, mégis jó teljesítménynek számít, hogy a Robert Downey jr. alakította, fegyverekkel és kütyükkel felszerelt, "fémruhába" öltöztetett világmegmentő - akinek kalandja egyébként nem is a már szinte kötelező 3D-s technikával került a filmvászonra - ilyen bíztató eredménnyel nyitott.

A film észak-amerikai és 61 más piacról befolyt, vasárnapig számolt összbevétel elérte a 327 millió dollárt (69 milliárd forintot).

Az észak-amerikai boxoffice-lista második helyét a Rémálom az Elm utcában újrafilmje foglalta el 9,1 millió dolláros (2 milliárd forintos) jegyeladással. Harmadikként az Így neveld a sárkányodat végzett 6,7 millióval (1,4 milliárd forinttal). Negyedik lett a Párterápia 5,3 millióval (1,1 milliárd forinttal), ötödik pedig az Ilyen a formám 4,3 millió dollárral (903 millió forinttal).


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2020-09-26 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!