Helyi hírek

Dísztárcsákat loptak

2007-04-19 15:35

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Az éjszakai órákban egy egyik miskolci utcából érkezett a bejelentés, miszerint egy autóról lelopták a dísztárcsákat. A bejelentő azt is látta, hogy az elkövetők egy fehér Lada személygépkocsival hajtottak el a helyszínről.

Ezután nem sokkal a Miskolci Rendőrkapitányság járőrei megállítottak egy fehér Lada személygépkocsit ellenőrzés céljából. Az autóban három ongai fiatalkorú ült, akik közül a sofőr egy napja rendelkezett vezetői engedéllyel. A gépkocsi átvizsgálása során a hátsó ülésen és a padlón több dísztárcsa volt, amit egy melegítő felsővel takartak le, illetve a csomagtartó szintén dísztárcsákkal volt tele. A tételes átvizsgálás során megállapították a rendőrök, hogy a tárcsák mindegyik gyári, melyből 1-1 garnitúra 20-30-40 ezer forint értékű is lehet.A három fiatal elmondta, hogy úgy gondolták, biztosan sikerül majd jó pénzért túladniuk a zsákmányon. Mindhármuk ellen lopás miatt indított eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság Vasgyári Rendőrőrse.A rendőrség kérése, hogy akinek parkoló személygépkocsijáról április 18-áról 19-ére virradó éjszaka eltulajdonították a gyári dísztárcsát jelentkezzen a Vasgyári Rendőrőrsön személyesen, vagy telefonon (46/ 339-754).


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

  • 2007-07-14 20:28

    Mery

    Sajnos ez a mi hibánk, közömbösek vagyunk ember társainkkal.l Elnézünk egymás mellett !!!!!!!!!!!!

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!