Környezet

Zöld jelzést kaphat a bálnavadászat

2010-04-30 11:46

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Az IWC (Nemzetközi Bálnavédelmi Bizottság) 1986 óta tart fenn moratóriumot a kereskedelmi célú bálnavadászatra vonatkozóan, ami ellen Izland és Norvégia jogi kifogásokat emelt, Japán pedig - kihasználva az IWC joghézagát, mely megengedi a bálnák "tudományos célra" történő vadászatát - továbbra is kereskedelmi célú bálnavadászatot folytat. Hogy a bálnavadászatot az IWC ellenőrzése alá vonják, az IWC elnöke javasolta, hogy a fenti országok hivatalosan is kapjanak kereskedelmi bálnavadászati kvótát az elkövetkezendő 10 évre.

"A javasolt kvótákat nem az Iinternational Whaling Commission tudományos módszerei segítségével határozzák meg, hanem politikai alkudozás eredményeként jönnének létre." - jelentette ki Wendy Elliot, a WWF fajvédelmi programjának vezetője. "Politikai alapon felállítani a kvótákat egyértelmű visszalépés lenne az IWC számára."

 killer_whale.jpg

Amennyiben elfogadják, az új javaslat legitimmé tenné a kereskedelmi célú bálnavadászatot a Déli-óceán bálnavédelmi területén, ahol ezt az IWC 1994 óta tiltja. A Déli-óceán jelenti több bálnafaj (például a kék bálna, a hosszúszárnyú bálna és a közönséges barázdásbálna) legfőbb táplálkozási területét. Néhány bálnafaj kizárólag a Déli-óceán területén táplálkozik - míg a téli hónapok során, miközben a trópusi vizekig felúsznak, egyáltalán nem táplálkoznak.
 
"Ha egyetlen hely van a Földön, ahol a bálnák teljes védelmet érdemelnek, ez a Déli-óceán. A kereskedelmi célú bálnavadászat engedélyezése egy olyan területen, ahol a bálnák ennyire sérülékenyek, mindenfajta logikának ellentmond."  - mondja a WWF munkatársa. Az IWC elnöke kvóták felállítását javasolta továbbá olyan bálnafajokra vonatkozóan is, melyeket a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) végveszélyben lévőként tart nyilván. A közönséges barázdásbálna és a tőkebálna is végveszélyben lévő faj, mivel egyedszámuk súlyosan lecsökkent a korábbi ellenőrizetlen bálnavadászat miatt, ugyanakkor e javaslat 65 közönséges barázdásbálna legyilkolását tenné lehetővé a Déli-óceánban és 500 tőkebálnáét az Csendes-óceán északi területén egy 10 éves időszakon belül.

Búzafalvi Tamás



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-08 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!