Miskolc Steelers

Tehenészeket zaboláznának

2010-04-29 19:50

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A Budapesti Cowboyok Amerikai Futball Egyesület a sportág hazai történetének egyik első, s máig meghatározó szereplője. A csapatot hazai pályán fogadja a Steelers vasárnap délután 15-órától a Volán-pályán.

A Budapest Wolves mellett a másik fővárosi "nagy", amely például tavaly az első osztály döntőjét játszotta (épp az említett helyi riválissal vívott nagy csatát, s lett végül második).
A "Tehenészek" az utóbbi időben úgynevezett második csapatot is indítanak a bajnokságban, a Cowboys 2 tavaly, a Divízió II-ben szerepelt. A "fakót" idén abba a másodosztályú csoportba sorolták, ahol a Steelers is található.

A vasárnapi vendéglátók már két győztes derbin vannak túl az idei szezonban, a vendégek mérlege egy-egy: vereség a Tatától, diadal a Wolves 2 felett. Tavaly a Nyugat 2 elnevezésű csoportban harmadikként végeztek (háromból), akkor egyszer sem sikerült nyerniük (a Predators és a Gringos voltak az ellenfeleik).
A klub honlapját a cowboys.hu avagy a budapestcowboys.com címen találjuk, ám ott egyelőre nem olvasható beharagozó a május 2-i miskolci megmérettetésről; csak a mérkőzés plakátja utal a keleti kirándulásra.

miskolcsteelers.hu



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

  • 2010-04-29 22:01

    Mery

    Már idelye ,hogy foglalkoznak az AMERIKAI FOCIVAL IS!!!! Érdekes és izgalmas sport Izgalmas mérközések vannak az ACÉLOSOKNÁL. Csak a plakát rossz, A CSAPATOTT AKARJUK LÁTNI NEM A CSAJOKAT!!!!.Meg ismerni a játékosokat képröl, sisakba nem látjuk az a [ tovább ... ]

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!