Környezet

Az időjárás a mezőgazdaságot is sújtja

2010-04-27 20:23

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A tavasz a természet megújulása, éledése és az egyre hosszabb nappalok mellett a szélsőséges időjárás évszaka is. A szeszélyes hónapok kiszámíthatatlan időjárása leginkább a mezőgazdasági termelőknek okoz bosszúságot és jelentős károkat.

A tavasz első napjaiban az árvíz és a belvíz mellett idén már a jég is jelentős károkat okozott a mezőgazdaságnak. A korábbi évekkel ellentétben május eleje helyett Zala megyéből már március végén, áprilisban pedig Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun és Csongrád megyéből jelentettek jégesőt. A szélsőséges időjárási viszonyok nemcsak a talajművelést nehezítik, de a már megművelt területeken a vetést, illetve a termést is károsíthatják, tönkretehetik.

„Cégünk nagyon fontosnak tartja, hogy folyamatosan fejlessze szolgáltatásait, és minden ügyféligényre reagáljon. A tavalyi évben rendkívül nagy volt a vihar okozta károk száma és mértéke, s a mezőgazdasági szektort is jelentősen érintette. Igaz, tavaly az Állami Kárrendezési Alapba is bekerült a jégkár enyhítése, de ez nem alternatívája a jégkár-biztosításnak, ugyanis idéntől az Alap csak a kárigény felét téríti majd meg azoknak, akiknek nincs piaci biztosításuk. Mivel idén is viharos, szeszélyes nyárra számíthatunk, biztosítónk felkészült az ehhez kapcsolódó káresetek növekedésére. A mezőgazdasággal foglalkozó ügyfeleink részére biztosítási módozatainkat az idei évben a jégkár mellett már bővített vihar kockázati körre is kiterjesztettük. A megnövekedett ügyféligényre való tekintettel ezt a szolgáltatást napraforgó és kukorica biztosítása esetén akár 50% kedvezménnyel kínáljuk. Emellett az állattenyésztéssel foglalkozó üzemek teljes állatállományukat biztosítási fedezetbe vonhatják természeti csapások ellen.” - mondta Szikszai József, a Generali-Providencia Biztosító kárrendezési divíziójának vezetője.

„Az árvíz- és belvízveszély után április-májusban a zivatarszezon veszi kezdetét. Hazánkban tavaly májusban 20, míg júniusban 22 nap volt zivataros. A zivatarokat kísérő olykor 2-3 cm átmérőjű jégeső, felhőszakadás, illetve a viharos kifutószél helyenként jelentős károkat okozott” – nyilatkozta Kurunczi Rita meteorológus.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-08 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!