MVK Miskolc Városi Közlekedési Zrt.
Tárgyakat "ejtettek el", lebuktak
2010-04-20 11:04
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Észak-Budai Bűnügyi Régió munkatársai szolgálatteljesítésük során a XII. kerületi Határőr utcában két gyanúsan viselkedő személyre lettek figyelmesek.
A férfiak – amint észrevették a járőrautót - zavartan kezdtek viselkedni és egyikük hirtelen arrébb lépett egy ott parkoló személygépkocsi mellől, majd kabátja újából egy hosszúkás és több kisebb tárgyat is az útpadkához ejtett. Az "elejtett" tárgyakat – egy csavarhúzót, két zseblámpát – később a rendőrök az úton megtalálták.A 23 éves és a 27 éves férfit bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt a rendőrök intézkedés alá vonták és elfogták, melynek során a fiatalabb férfinél egy fehér cérnakesztyűt találtak, az ott parkoló személygépkocsin pedig friss sérüléseket fedeztek fel, valamint egy másik, a közelben parkoló személygépkocsin is friss rongálás nyomaira lettek figyelmesek.
Az ügyben a további eljárást – a gyanúsítottak őrizetbe vétele mellett - a Budapesti Rendőr-főkapitányság Észak-Budai Bűnügyi Régiója folytatja le.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-18 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.