Egyéb

Műsorral, ajándékokkal kedveskedtek

2010-04-01 15:50

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Immár harmadik alkalommal kedveskedtek adományaikkal és egy kis műsorral március 26-án, pénteken a Logos-Hungary Alapítvány önkéntesei és gyermekkórusa, a B.-A.-Z. Megyei Gyermekvédelmi Központ lakóinak.

Itt köztudottan halmozottan hátrányos helyzetű, nehéz családi körülmények között élő gyermekek találnak egy időre menedéket, ideiglenes otthont a családi körülményeik, sorsuk rendeződéséig. Kiss Zoltánné, a gyermekszolgálat egyik vezetője az eseményről elmondta: nagyon készültek erre a napra, hiszen tudják, mennyire sokat jelent ezeknek a gyerekeknek minden nap, ami egy kicsit más, mint a többi. A kis nézők tágra nyitott szemekkel hallgatták a fellépő gyermekek éneklését, s ha először még kicsit megszeppenve is, de a végén már teljes hangerővel énekelték az előadókkal az ismert dalokat.

gyermekajan.jpg

- Max Lucado: Értékes vagy - című meséjét adtuk elő, amit figyelmesen végignéztek. A famanókról szóló mese után szorgalmasan gyártották ők is a papírból készült manókat - nyilatkozta Kiss Zoltánné. - Nagyon örültek az ajándékoknak is, minden gyermek kapott egy színezőt, könyvjelzőt, gyermekbibliát, valamint egy-egy tábla csokit. Vittünk nekik fagyit is, és nagyon örültek a játékokkal teli számítógépnek, amit azonnal kipróbáltak.

- Nagyon hálásak vagyunk ezért a lehetőségért, hogy áldások lehettünk olyan emberkék életében, akik éheznek a szeretetre, vidámságra. A műsorunk célja az volt, hogy a szívükbe belopjuk azt a fajta szeretetet, amely nem ítél, nem tesz különbséget, azt a szeretetet, amely elfogad olyannak amilyen vagy. Próbáltuk éreztetni velük, hogy igenis ők is fontos és értékes emberek. Csodálatos volt megtapasztalni, hogy erre a kis időre, míg együtt voltunk elfelejtették a problémákat, és felszabadulva vidáman adták át magukat az örömnek!

Reméljük, hogy egy szép emlék lesz ez az életükben! Számunkra pedig egy újabb bizonyíték, hogy folytatnunk kell ezt a szolgálatot, mert sokan várnak még ránk! - tette hozzá a gyermekszolgálat vezetője.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2019-10-19 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!