Egészség

Alacsony az influenza aktivitása

2010-03-25 20:59

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Az előző héthez képest a 2010. év 11. hetében egyötödével kevesebb beteg kereste fel orvosát influenzaszerű megbetegedéssel. A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentéseinek alapján végzett becslés alapján a 2010. március 15-21. közötti héten az országban kb. 6 400 fő fordult orvoshoz influenzás panaszok miatt.

Három területen emelkedett, tizenöt területen csökkent, két területen nem változott az influenzaszerű megbetegedések előfordulási gyakorisága az előző héthez viszonyítva. Komárom-Esztergom megyében a duplájára, Borsod-Abaúj-Zemplén és Békés megyében pedig 40%-kal emelkedett az influenzás tünetekkel háziorvosukat felkeresők száma a 10. héthez viszonyítva, azonban a jelzett területek közül a megbetegedések gyakorisága egyik megyében sem haladta meg az országos értéket. Az influenza-aktivitás Pest megye (mérsékelt) kivételével alacsonynak minősíthető az egész ország területén.

A 11. naptári héten orvoshoz fordulók közel egynegyede gyermek volt (23,7%). A betegek 19,7%-a a 15-24 éves fiatalok, 18,0%-uk a 25-34 évesek közül került ki. A 35-59 évesek aránya 28,1%, míg a 60 éven felülieké 10,5% volt.

A 2010. év 11. hetében influenza, illetve influenzaszerű megbetegedés miatt 19 főt vettek fel kórházba, 7 fő részesült intenzív ellátásban és 6 főnél vált szükségessé gépi lélegeztetés. A kórházi felvételek száma csökkent az előző hetihez viszonyítva. A kórházba utalt betegek 36,8%-a gyermek, 5,3%-a 15-29 éves fiatal volt, 47,4% a 30-64 évesek, míg 10,5% a 65 éven felüliek korcsoportjába tartozott.
A héten az influenza A(H1N1)v vírusfertőzéssel összefüggésbe hozható halálesetről nem értesült az ÁNTSZ.

A 11. héten 68 influenza-gyanús betegtől küldtek vizsgálati anyagot virológiai vizsgálatra. A sentinel orvosok által az OEK Légúti vírus osztályára beküldött 35 légúti minta közül 1 volt influenza A(H1N1)v vírus pozitív, további két betegnél parainfluenza fertőzést igazoltak az elvégzett vizsgálatok. Az influenza pozitivitási arány 2,8%-nak felelt meg. A hagyományos (diagnosztikus célú) beküldés keretében érkezett 33 mintából 3 bizonyult influenza A(H1N1)v pozitívnak (9,1%). A héten összesen 4 betegnél igazoltak influenza A vírusfertőzést, mind a 4 megbetegedést az influenza A(H1N1)v vírus okozta.

A klinikai és a virológiai adatok értékelése alapján megállapítható, hogy Magyarországon a 2010. év tizenegyedik hetében is alacsony volt az influenza aktivitása. A 4. héttől kezdődően hétről hétre csökken az influenzaszerű megbetegedések becsült száma. A 2009. 21-2010. 11. hét között 9 378 betegnél történt virológiai vizsgálat influenzavírus kimutatása céljából. A 11. héten megerősített 4 új esettel a pandémiás H1N1 variáns által okozott, ismertté vált megbetegedések kumulatív száma 2 146-ra nőtt. Az influenza A(H1N1)v fertőzéssel összefüggésbe hozható, ismertté vált halálesetek 11. hétig regisztrált száma 130.

OEK Járványügyi osztály
http://www.oek.hu


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-11 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!