Kultúra

Sajtófotó kiállítás

2010-03-12 17:16

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Négy miskolci fotóriporter munkáit állították ki a szabad sajtó napja apropóján az Ifjúsági és Szabadidő Ház galériájában.

A képek a megyében készültek és valamennyit láthatta már az olvasóközönség újságokban.
Ádám János, Vajda János, Juhász Ákos, Végh Csaba – mindannyian fotóriporterek, akik Miskolcon élnek és a városban, annak környékén dolgoznak elsősorban. Munkáik évek óta megjelennek a sajtóban – de még, ha rendszeresen van is alkalmuk publikálni jó néhány alkotást együtt látni, kicsit rendszerezni ezek összeállításakor nosztalgiázni. Az ünnepi sajtónapi alkalom mellett ez is oka, hogy a négy kolléga vállalkozott a tárlatra.

sajtofotokiallit2.jpg

Köztük Juhász Ákos, a MiNap fotóriportere, aki elsősorban a szociofotókat kedveli, legszívesebben a nehéz sorsú emberek jeleníti meg munkáin, főképp ezekből válogatott a kiállításra is.
Mind a négyen tíz-tíz munkát függesztettek a falakra számtalan témában – politika, kultúra, sport, portré, szociofotó, csendélet szerepel a kiállított alkotások között, melyek elsősorban színes képek. A négy miskolci fotóriporter tárlatát az Ifjúsági és Szabadidő Ház galériájában egy hónapig láthatja a közönség.

Fotók ITT!


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-16 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!