Oktatás
Fesztiváli köszönet az iskolásoknak
2010-03-10 21:58
A 10. Kocsonyafesztivál sikerében az iskoláknak is kiemelkedő szerepük volt. Szerdán a Városháza dísztermében jutalmazták az oktatási intézményeket.
Noha a fesztivál három hete véget ért, az összegzések, értékelések időszaka még javában tart. A jubileumi rendezvényen 17 iskola vállalt szerepet, melyek képviselőit a Városházán fogadták a fesztivál szervezői. Mindenek előtt egy pár perces kisfilmet tekinthettek meg a jelen lévők, melyen a Kocsonyafesztivál néhány pillanata jelent meg – próbálva visszaadni az esemény fergeteges hangulatát.Fedor Vilmos alpolgármester szerint a háromnapos mulatság szép keresztmetszetét adta a város kulturális életének. „A gyerekek már felismerik, hogy a város, ahova születtek, nem olyan, mint ahogy a kívülállók ismerik, és nem azt a méltánytalan bánásmódot érdemli, melyben az elmúlt évtizedekben részesült”- mondta Fedor Vilmos, majd megköszönte az iskolák képviselőinek a segítséget.
Horváth Ottóné, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Oktatási és Kulturális Bizottságának elnöke kiemelte, erőt, időt nem spórolva önként vállaltak pluszfeladatot az oktatási intézmények és a felkészítő pedagógusok.
A fesztiválon résztvevő iskolák képviselőinek Rózsa Edit adott át oklevelet remélve, hogy rövidesen tárgyi jutalomban is részesülhetnek az érintett intézmények. A Miskolci Kocsonyafesztivál főszervezője a jövőbe tekintve kijelentette, a következő évben a „Nemzetek kocsonyája” jeligével szeretne minél több országot bevonni – a testvérvárosok nációin kívül – a rendezvénybe.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-14 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.