Egyetemváros
I. Miskolci Közgazdász Szakmai Napok
2010-03-07 10:32
Március 9-10-én, tartják a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar Hallgatói Önkormányzata által szervezett I. Miskolci Közgazdász Szakmai Napokat. A rendezvény során szeretnék bemutatni a közgazdász hallgatóknak, hogy miként válhatnak sikeres szakemberekké, hogyan építhetik saját karrierjüket, hasznosítva eddigi tanulmányaikat, illetve a Miskolci Egyetemen megszerzett tudásukat.
A két nap alatt 7 előadást terveznek, valamint figyelemfelkeltő workshoppokat és kiállításokat. A nagy előadások a kar egyes szakirányainak megfelelő témájúak lesznek. A rendezvény során vendég lesz Geszti Péter, Bakáts „Settenkedő” Tibor, Toldi Gábor (HVG HR CENTER igazgatója), és még sokan mások. A rendezvényen résztvevő hallgatók vállalati- és tőzsde szimulációkkal ismerkedhetnek meg és versenyezhetnek is.A rendezvény életre hívásának oka hogy a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara egyedülálló campusként jelenik meg a régióban. Kapocsként működik a régió hallgatói és a vállalkozások/cégek között. Az Egyetemen közel 14.000 hallgató tanul évente, akik mint potenciális munkavállalók komoly kihívást jelentenek a régió számára. A kihívás pozitív oldala, hogy a régióban megfelelő „mennyiségű”, magasan képzett humán potenciál termelődik, amelynek kihasználása hosszú távú lehetőségeket kínál a régióban működő cégeknek és intézményeknek.
A résztvevők kapcsolatot építhetnek a vállalatok és intézmények szakembereivel, közösen megvitathatják a már megszerzett tapasztalataikat. Az egyes szakirányoknak megfelelően meghívott neves szakemberek előadásaik során szakmai tapasztalataikkal, tanácsaikkal látják el a diákokat, valamint közvetlen kérdéseikre személyesen is válaszolnak. Így a hallgatók reális képet kapnak az aktuális gazdasági viszonyokról, trendekről, piaci helyzetekről. Meghívott tanácsadók, szakemberek segítségével a karriertervezés és az állásvadászat leghatékonyabb eszközei kerülnek bemutatásra. Hasznos információk hangzanak el a karriertervezésre való felkészülésről az önismeretről, a jó önéletrajzról, a jelentkezésről, az interjúról, a munka világáról.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-14 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.