Oktatás
Dusza Árpád programozói verseny
2010-03-01 19:13
Második alkalommal szerveztek országos programozói versenyt a Földes Ferenc Gimnáziumban. A megmérettetést a gimnázium egykori tanáráról, Dusza Árpádról nevezték el. A versenyre az országból ötven csapat nevezett, a szombati miskolci döntőben a legjobb tíz csapat mérhette össze programozói tudását.
Dusza Árpád évtizedeken keresztül tanított a Földes Ferenc Gimnáziumban. Ő volt az egyik legsikeresebb számítástechnika tanár, akinek tanítványai számos nemzetközi informatikai versenyen, diákolimpián vettek részt.Az Informatika és Számítástechnika Tanárok Egyesülete a gimnáziummal közösen először a tavaly szervezett emlékversenyt a pedagógus emlékére. A megmérettetés idén is népszerű volt: ötven, három fős csapat jelentkezett az ország középiskoláiból. A válogatóversenyek után a miskolci országos döntőbe tíz csapat jutott be, köztük a házigazda gimnázium diákjai is.
elkészült versenyfeladatokat saját előadásukban be is kellett mutatniuk a diákoknak. Ezek alapján dőlt el, hogy kik az ország legjobb középiskolás programozói idén.
Lénárt V.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-14 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.