Egészség

Korózs Lajos idősügyi államtitkár a Szépkorúak Házában

2010-03-01 16:45

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára, a Nemzeti Idősügyi Tanács tagja Korózs Lajos járt Miskolcon, a Szépkorúak Házában. 

Hétfő délután a Szépkorúak Házában – ahol a múlt hét pénteken tartották a farsangi ünnepséget - tartott előadást az idősügyi államtitkár a nyugdíjrendszerről, a szociális ellátásról, a nyugdíjasok helyzetéről. A rendezvényen részt vett Fedor Vilmos alpolgármester is, aki arról beszélt, hogy nem szabad az idős embereket, a nyugdíjasokat lenéznie a fiataloknak, hiszen egyszer ők is lesznek öregek. Korózs Lajos pedig panaszként elmondta, hogy buszon fiatal lányok sokszor nem adják át a helyüket időseknek. Ezeknek a fiatalok vajon nem gondolnak arra, hogy az ő szüleik és ők maguk is pár évtized múlva öregek lesznek? – tette fel a kérdést az államtitkár.

korozs_szepkoruak_mg_5352.jpg

A svéd nyugdíjrendszer veszélyeiről, buktatóiról is szó volt az előadáson. Az úgynevezett NDC rendszer, vagyis a svéd egyéni számlás rendszer dinamikusan növekvő gazdasági környezetben működik optimálisan. A megállapított nyugdíjak évről évre történő, biztonságos kifizetését csak egy hosszú távon pozitív egyenleget mutató nyugdíjkassza garantálhatja. Ehhez az szükséges, hogy minél több aktív adózó legyen, magas járulékbevétel, de mivel Magyarország öregedő demográfiai térképpel rendelkezik, így itt nem fenntartható és nem gazdaságos ez a rendszer. Ezen kívül nagy problémája a svéd modellnek – amely mellett egyébként a Fidesz politikusai kardoskodnak – hogy nincs özvegyi nyugdíj, vagyis annak az aktívkorú munkavállalónak, aki nyugdíjba vonulása előtt meghal, elveszik a befizetett járuléka – hangsúlyozta az államtitkár.

2006-ban a Kormányprogram az Idősügyi Tanács kezdeményezésére rögzítette, hogy a legidősebbek, a 90., 95., 100 évesek erkölcsi és anyagi elismeréseként jubileumi juttatásban részesül. A 95 éven felüliek 95.000 forint juttatásban, míg a 100 év felettiek 100.000 forintban részesülnek. Fontos lenne, hogy a középkorúak és a fiatalkorúak is gondoljanak öreg korukra és egészségesebben éljenek, ezen kívül takarékoskodjanak nyugdíjas éveikre.
Az előadás zárásaként elhangzott, hogy a nyugdíj nem ajándék, nem könyöradomány az államtól, hanem hosszú évtizedek során az emberek járulékfizetéssel szerzik meg a jogosultságot rá.

Búzafalvi Tamás



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-12 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!