Zöld Nyíl

Zöld Nyíl: sikeres gyermekrajz-pályázat

2010-02-27 15:58

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE zoldnyie.jpg

A Miskolc Városi Közlekedési (MVK) Zrt. nemrégiben pályázatot hirdetett óvodások és iskolások részére, Zöld Nyíl Fantázia címmel. A résztvevő gyerekeknek rajzaikon, festményeiken azt kellett ábrázolniuk, bemutatniuk, hogyan képzelik el ők a jövő új, miskolci villamosát. A pályamunkákat a Kocsonyafesztiválon felállított, Zöld Nyíl sátorban kellett leadni, itt szavazhattak rájuk a látogatók, az ünnepélyes eredményhirdetést február 21-én tartották.

Mint ismeretes, február 5-én aláírták a kivitelezői szerződést a közbeszerzési eljárás nyertesével, a Miskolci Zöld Nyíl 2009 Konzorciummal, s tavasszal elkezdődhetnek Miskolc eddigi legnagyobb tömegközlekedési beruházásának, a Zöld Nyíl projektnek a kivitelezési munkái.

A tervek szerint sor kerül a Tiszai pályaudvar - Diósgyőr végállomás közötti, 9,6 km hosszú villamospálya felújítására, kiépül a Diósgyőr-Felső Majláth közötti új villamosálózat, s az elvárásoknak, helyi sajátosságoknak megfelelő módon építik át a megállókat. Építészetileg is a környezetbe illő, új megoldásokat alkalmaznak, s a teljes nyomvonalon biztosítva lesz az akadálymentesítés. A járműveken, a megállókban és a végállomásokon korszerű utastájékoztató eszközöket helyeznek el, megújul a javítóbázis, új, korszerű technológiákat, technikai berendezéseket helyeznek üzembe.
 A munkába, tervezésbe a lakosságot is be kívánják vonni, erre ötletpályázatokon keresztül biztosítanak lehetőséget a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. szakemberei. A miskolciak ilyen módon bekapcsolódhatnak az új megállók tervezési munkálataiba, javaslatokat tehetnek ezek burkolatának anyagára, mottójára. A megállókba kihelyeznek majd egy-egy, az ötletbörzén részt vevők által beküldött régi fotót, vagy az adott lakókörnyezetre jellemző, tipikus tárgyat is. A gyermekek ugyanakkor az MVK Zrt. által meghirdetett Zöld Nyíl Fantázia elnevezésű rajzpályázaton álmodhatták meg a jövő miskolci villamosát.

zoldnyike.jpg

Csontos Ágnes PR-manager tájékoztatása szerint, a pályázati felhívásra több mint hétszáz gyermekrajz érkezett. A kiállított pályamunkákra több ezren szavaztak, a kezdeményezés nagy közönségsikert aratott. A legjobb rajzok készítői, és csoportjaik, osztályaik ellátogathatnak az MVK Zrt. telephelyére, kipróbálhatják a buszokat villamosokat. A nyerteseket emellett rajzkészlettel is megajándékozták.

- A Zöld Nyíl Fantázia és kísérőrendezvényei vidám színfoltot jelentettek a fesztiválon, a programokat a szakmai látogatók és nagyközönség egyértelmű elismerése kísérte - emelte ki Csontos Ágnes. - A Zöld Nyíl sátorban a kiállított pályamunkák mellett meglepetés filmbemutatóval és a villamos projektről szóló prezentációval, információkkal is vártuk a közönséget, valamennyi rendezvényünk telt ház mellett, jó hangulatban zajlott.

A Zöld Nyíl Fantázia pályázat nyerteseinek listája:

Óvodás kategória: Zsákai Csenge Kassai úti Óvoda, Tóth Laura - Brigád úti Óvoda, Földházi Anna Eszter - Avastető Óvoda.

Iskolás kategória: Balog Dániel - Kaffka Margit Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Oktatási Intézmény, Orosz Rebeka és Fekete Tünde - Bársony János Általános Iskola Hunyadi Mátyás Tagiskola, Gantner Petra - Könyves Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Juhász Viktória - Bársony János Általános Iskola Hunyadi Mátyás Tagiskola, Perge Brigitta - Bem József Általános Iskola, Szűrös Áron - Könyves Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény.

Az Ökológiai Intézet különdíját kapták: Henez Hanna - Bársony János Általános Iskola Hunyadi Mátyás Tagiskola, Tóth Balázs és Csapó Dániel, Káli Milán és Dudás Péter- Bársony János Általános Iskola Hunyadi Mátyás Tagiskola. Az MVK Zrt. különdíját kapták: Maczkó Levente, Galamb Kristóf, Miklós Bodza, Sándor Berill, Flekács Márton - Petneházy úti Óvoda

A közönségszavazatok nyertesei:Novák Netti Vivien, Kopcsó Péter, Bánóczy Zsuzsanna

zoldnyiha.jpg


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-08 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!