Oktatás

Óriási presztízs a kutatóegyetemi státusz

2010-01-24 16:31

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Ugyan az Egyesült Államokban sem jár többletforrással a kutatóegyetemi kitüntetés, mégis óriási hasznát érzik az intézmények – mondta el az egyelőre itthon forrás nélkül maradt kutatóegyetem címmel kapcsolatban Szabó Gábor, a Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöke az 10. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon, ahol a konferencia által felállított három bizottság vezetői beszélgettek az eddigi eredményekről. Szabó Gábor az Edupressnek elmondta, a felsőoktatási felvételi minimum pontszámának 200-ról 240 pontra emeléséről az MRK jövő héten alakítja ki hivatalos álláspontját.

Az Állami Számvevőszék jelentését értékelő bizottság elnöke, a Miskolci Egyetem rektora, dr. Patkó Gyula beszámolt: a felvételi rendszert, a törvényalkotást és a minőség javítását vizsgálták, amelynek három alappillére a minőségi oktató, hallgató és az infrastruktúra. Fontos célként állapította meg a bizottság, hogy a felsőoktatás ismertségén javítani kell: meg kell találni az eszközöket ahhoz, hogy a hazai és külföldi továbbtanulás előtt állók megfelelő információkat szerezhessenek a hazai képzésekről. Dr. Patkó Gyula összegzésképp elmondta: a magyar felsőoktatás jó irányba halad.

A normatív finanszírozásnak az átlátható felsőoktatást kell megteremtenie

Péceli Gábor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora, a finanszírozási bizottság elnöke hangsúlyozta, a felsőoktatás finanszírozásának kérdése mindenhol központi szerepet kap. Péczeli szerint a legfontosabb feladatot jelenti annak megállapítása: miként lehet a normatív finanszírozást úgy alakítani, hogy az átláthatóvá és tervezhetővé tegye a magyar felsőoktatást.
A stratégiai bizottság a két másik bizottság munkáját egészíti ki – mondta Hudecz Ferenc, az ELTE rektora, a bizottság vezetője. Hozzátette: a munkát a Corvinus egyetem rektorával, Mészáros Tamással és a Semmelweis Egyetem vezetőjével, Tulassay Tivadarral végezték.

A nemzetközi mobilitás kulcsa az esélyegyenlőség megteremtése

A felvételivel kapcsolatban Hudecz Ferenc úgy fogalmazott: egységes érettségi-felvételi kell, amely megteremtéséhez a rászoruló régiók többlettámogatást kell, hogy kapjanak. Kiemelt cél kell, hogy legyen az esélyegyenlőség és a tehetséggondozás – mondta az ELTE rektora, majd hozzátette: a nemzetközi mobilitás megteremtésében is érvényesülnie kell az esélyegyenlőség elvének. Meg kell teremteni azt a feltételrendszert, ami segítségével minden hallgató előtt nyitva áll a lehetőség arra, hogy egy-két félévet valamelyik külföldi ország felsőoktatásában töltse el. Felhívta a figyelmet, hogy Magyarország a mobilitás megteremtésében az Európai Unió által megfogalmazott, 2013-ra kitűzött 20 százalékos mobilitási arányhoz képest egyelőre 4 százalékon áll. Éppen ezért rendkívül fontos a mindkét irányú mobilitás ösztönzése. Hudecz a kutatóegyetemi státusszal kapcsolatban elmondta: a cím nem szabad, hogy ellenpólus legyen a többi intézménynek, inkább egy lehetőség a hazai felsőoktatásnak.

Szabó Gábor: a kutatóegyetemek finanszírozását meg kell oldani

Arra a kérdésre, hogy a kutatóegyetemi státusszal önmagában mit kezdenek majd az intézmények, ha a címmel járó támogatás nem biztosított, Szabó Gábor az Edupressnek elmondta: a kutatóegyetem cím olyan presztízs az egyetemeknek, amely értéke felbecsülhetetlen. Előbb-utóbb ugyan rendezni kell a plusz támogatás forrását, de például az Egyesült Államokban sem jár többletforrással a kitüntetés, mégis óriási hasznát érzik az egyetemek. Arra, hogy a cím elnyerésével járó támogatás helyett megpályázható uniós forrásból vélhetően azok az intézmények is részesülnek-e majd, amelyek a kutatóegyetem cím elnyerésére nem pályázhattak, Szabó Gábor szerint kicsi az esély. Szerinte a megnyitott TÁMOP pályázatból elsősorban a kutatás-fejlesztésben jelentős eredményeket elért, így a kutatóegyetemi címre is esélyes egyetemek részesülnek majd. A felsőoktatást érintő jelenlegi folyamatokkal kapcsolatban pedig megjegyezte: a mai felsőoktatás rendszere változó, ami nem baj, hiszen egy statikus rendszer soha nem előremutató és pozitív.
A bizottságok eredményeiket március 17-én, az ELTE 375 éves jubileumán ismertetik.

Edupress.hu


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-08 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!