Bulvár
„Összetörlek, mint egy fogpiszkálót”
2010-01-14 11:58
Több alkalommal zsarolta egy emődi fiatalkorú fiú iskolatársát. A gyermekkorú sértett csak a legutóbbi alkalommal szólt szüleinek az esetekről.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság zsarolás megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy fiatalkorú fiúval szemben. Az eljárás adatai szerint még az elmúlt év szeptemberében a 15 éves elkövető veréssel fenyegette meg 11 éves iskolatársát, amennyiben az nem ad neki 5000 forintot, akkor összetöri, mint egy fogpiszkálót. A sértett hallomásból úgy tudta, hogy idősebb iskolatársa már úgy megvert egy másik fiút, hogy azt kórházba kellett szállítani. A fenyegetés és a hallott információ hatására másnap a családi kasszából kivette a követelt összeget és az incidensről nem szólt senkinek. Ezt követően január 12-én újra lejátszódtak a tavaly szeptemberi események, ekkor azonban a zsaroló már 8000 forintot követelt, a teljesítés nyomatékaként ezúttal meg is ütötte a félelemben tartott gyermekkorút. Másnap miután a gyermek odaadta a „pénzbehajtónak” a kért összeget, jelezte szüleinek, hogy fenyegetés hatására kénytelen volt újfent pénzt kivenni a családi közösből. A fiatalkorú elkövetőt a rendőrségen előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-21 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.