Egészség

Otthonápolás munkaviszonyban

2010-01-10 06:50

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE szmm.jpg

A szociális szaktárca az otthonápolás munkaviszonnyá alakítását javasolja, az ápolásidíjat a minimálbér szintjére emelnék.

A gazdasági válság egyre nagyobb terheket ró az idősekre és hozzátartozóikra. Ennél is nehezebb a helyzete azoknak, akik jelenleg nem minősülnek fogyatékosnak, ugyanakkor súlyos szellemi fogyatékosságban szenvednek, és ápolásukat a hozzátartozóknak 8-15 éven keresztül napi 24 órában kell megoldaniuk.

Sokszor elkerülhetetlenné válik először a fizetés nélküli szabadság, majd később a munkahely feladása is az ápolási díj juttatása nélkül. Az otthonápolás a költségvetésnek is olcsóbb. Az újabb és hatékonyabb gyógyszerek hatására az elmúlt 10 évben egyre eredményesebben lehet otthon ápolni a mentális betegeket.

A levél szerint az önmaguk ellátására képtelen személyekről való gondoskodás Alkotmányban előírt állami feladat, amelynek ellátásához az állam normatív támogatást ad az ezzel foglalkozó intézményeknek. Az intézményi normatíva minden egyes gondozott személy után közel 70 ezer forint, míg a saját otthonukban napi 24 órás folyamatos ápolásra szoruló betegek után az állam jelenleg mindössze csak 25 ezer forintot juttat az ápoló családtagnak. Sok esetben azonban még ehhez az alacsony összegű ápolási díjhoz sem jut hozzá - az önkormányzat elutasítása miatt - a beteg gondozását végző hozzátartozó.

A beteg intézményi gondozása a költségvetésnek is többszörösébe kerül, mintha a gondozás a beteg saját otthonában történne. Nincs hatékonyabb és olcsóbb megoldás, mint az otthoni ápolás. Így jelentős milliárdok spórolhatók meg a központi költségvetésben még úgyis, hogy ápolási díjat alanyi jogon biztosít az állam a beteget gondozó hozzátartozóknak, amely mindenképpen csak töredéke a kevésbé hatékony állami ellátásnak. Ez a megoldás a jelenlegi foglalkoztatási gondokon is enyhítene.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-07 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!