IVS

A polgári létforma színterei

2009-12-24 19:33

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A polgári létforma színterei a terek, teraszok, sétányok, amelyek az Integrált Városfejlesztési Program keretében újulnak meg, alakulnak át, vagy éppen ezáltal jönnek létre. Erről beszélgettünk dr. Simon Gábor önkormányzati biztossal.

– Miskolc, mint büszke iparváros, naponta 20-30 ezer embert vonzott – kezdte a biztos –, akik itt találtak munkát, itt éltek közösségi, kulturális életet, s a miskolciak is jobban kimozdultak otthonról, vették igénybe a belváros szolgáltatásait, virágzott a Népkert, Tapolca, nyüzsgött az Avas vendéglátósora, Diósgyőr, Kilián, Lillafüred. Egyszóval egy „beállt” világ igényei szerint viszonylag jól működtek a dolgok. A rendszerváltással nem csak a nagy ipari foglalkoztatók omlottak össze, hanem például a vendéglátás és a kereskedelem is. A korábbi közösségi színterek pedig elnéptelenedtek, ily módon elhanyagolódtak, lepusztultak. Hosszú időre volt szükség ahhoz, hogy Miskolc magára találjon, újrafogalmazza önmagát, kulturális örökségét számba véve kijelöljön új irányokat, illetve a polgári létforma irányába fejlessze a közösségi színtereket.

– A belváros rendbetételével kezdődött.
– Igen, mert mindenki eszerint ítél: a polgárok szeretnek büszkék lenni a belvárosra, az idegenek pedig innen kapják az első benyomásokat. Még nem vagyunk készen a munkával, hiszen a főutca belső udvarai is felújításra szorulnak, a Belvárosi Pláza Projekt is halad, ugyanakkor a Szinva terasz, a Hősök tere és más fejlesztések révén már megélénkült a vendéglátás, a kereskedelem. A sétányok kialakításának, fejlesztésének programja pedig a Város ház tértől a Villanyrendőrön át egészen a Búza térig egységes városfejlesztési koncepció szerint valósul meg.
– Ehhez már csak egy kis polgárosodás kellene…
– Ahogy mondani szokás, Miskolc „fejlődésre van ítélve”, most kezdenek beérni a korábbipályázati elképzelések. Élénk a befektetői érdeklődés a város iránt, minden esélyünk megvan arra, hogy közös összefogással átvészeljük ezt a nehéz időszakot, s végre a biztonságos boldogulás időszaka jöjjön el.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!