Bulvár

Mit együnk szilveszterkor a babona szerint

2009-12-22 18:34

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE malac_matyi.preview.jpg

A szilveszteri és új évi menüt nagyban meghatározták a vagyon gyarapodásához kapcsolódó hiedelmek, ezért nem kerülhetett akármi az ünnepi asztalra. 

Nem mindegy, hogy mit eszünk az év első napján? Nem bizony! A szilveszteri hagyomány azt mondja, hogy az év első napján az első étkezéskor lencsét kell enni. Ez a biztosítéka az új év sikerének, anyagi szempontból. Nem elég azonban a lencsét megenni, nem szabad kivinnünk semmit a házból és disznóhúst kell ennünk, mert a disznó előrekaparja a szerencsénket, de nem szabad szárnyas húsból ételt készíteni, mert az viszont hátrafelé kapar. A lényeg tehát, hogy figyeljünk oda mit is teszünk az asztalra étel gyanánt.

Lencse elkészítésének receptje:
Hozzávalók: 25 dkg lencse, 2 gerezd fokhagyma, 1 babérlevél, 1 hagyma, 1 evőkanál mustár, 1 púpozott evőkanál finomliszt, 1 dl tejföl, 2-3 virsli, 1 csapott kiskanál só, fél mokkáskanál őrölt fekete bors, fél csokor petrezselyem

Elkészítés: A lencsét átválogatjuk, megmossuk, 2-3 órára hideg vízbe áztatjuk. Ezután leszűrjük, lábasba töltjük és bő 1 liter vízzel felöntjük. Megsózzuk, a babérlevelet meg a megtisztított, finomra vágott hagymát beledobjuk. Fölforraljuk, majd lefedve, kis lángon kb. 35 perc alatt puhára főzzük. Mustárral ízesítjük, megborsozzuk, a zúzott fokhagymával fűszerezzük. A lisztet a tejföllel simára keverjük, a levest ezzel sűrítjük. Karikára vágott virslivel és felaprított petrezselyemmel még 2-3 percig forraljuk.

Elkészítési idő: 1 óra + a lencse áztatása

Mit ehetünk?

-malacsültet, hiszen a malac befelé túr, így a szerencsét is betúrja a házba
-lencsét és egyéb szemes termésekből és magvakból készült ételeket, mert az apró magvak a pénz bőségét jelentik
-rétest, mert akárcsak a rétestésztát, a gazdagságunkat is hosszúra nyújthatjuk vele
-régi szokás az egész kenyér megszegése is, hogy mindig legyen a családnak kenyere.
-minden szempontból megfontolandó jó tanács: ne faljunk fel mindent szilveszterkor, így az új esztendőben sem fogunk hiányt szenvedni
-halat csak folyómenti vidékeken fogyasszunk, mert a többi helyen elúszik a háziak szerencséjével a halacska

Amit tilos enni :
-a fentiek alapján, akik nem folyó mentén laknak, ne egyenek halat, mert elúszik szerencséjükkel
-baromfihúst enni TILOS, mert a kétlábúak kikaparják a szerencsét

Most már mindenki láthatja mi mindenre kell odafigyelnünk nekünk vendéglátásban dolgozóknak egy szilveszteri és újévi menü összeállításakor! Tehát nagy odafigyeléssel kívánok jó étvágyat a 2010-es esztendő első napjára!

Molnár László, vendéglátó igazgató
Hotel Silver****




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

  • 2009-12-28 15:15

    Molnár László

    Kedves evi 23!A mustárt a belehelyezése után el kell keverni és akkor nem fog becsomósodni! Sok sikert a lenycse elkészítéséhez és Nagyon jó étvágyat kívánok!Molnár László
  • 2009-12-25 16:11

    evi23

    a mustar megis hogy teszem bele?nem kell elkeverni vagy valami?ha csak ugy beleteszem nem lesz csomos?

Miskolc TV mai műsora

2024-05-06 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!