IVS

Miskolc, a zöld város

2009-12-21 08:41

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Az Integrált Városfejlesztési Stratégia keretében megfogalmazott és nyertes program következtében Miskolc újfent „zöld várossá” válhat. Erről beszélgettünk dr. Simon Gábor önkormányzati biztossal.

– Kevés olyan természeti adottságú város van, mint Miskolc.
– Kétségkívül természeti csodának számít, hogy egy karszthegység, nevezetesen a Bükk lábánál kitüremkedik egy vulkáni kúp, az Avas, mégpedig Miskolc belvárosában. A körülölelő erdők Tapolcától Lillafüredig eleve „zöld várossá” teszik ezt a helyet, patakok

szelik át a várost, közel a Sajó, egyszóval csodálatos az örökségünk, amelyet őriznünk, ápolnunk, fejlesztenünk kell.


– A gigantikus lakásépítések nagyon sok zöldterületet elvettek, s bizony a megmaradt területeken is látszik, gondozásra szorulnak.
– Ez is egy örökség. Az elmúlt években a lehetőségek szerint igyekeztünk a korábban kialakított zöldterületeket megújítani, s ez a munka most már az IVS keretében tervszerűen, forrás-hozzárendeléssel folytatódhat. A korábbi gyári területek környezetvédelmi kezelése meglehetősen bonyolult, a tulajdonosi összetételből következően szerteágazó feladat, de már mutatkoznak eredmények. A közvetlen városi közösségi színtereken parképítési, kertészeti munkálatok kezdődnek, amelyeknek a célja nem más, mint az itt élők közérzetének javítása, hogy elsősorban nekünk, miskolciaknak legyen komfortérzetünk a mindennapok során. S természetesen, aki ide látogat, vigye jó hírünket: lám, az egykori „szürke” iparváros küllemében is jelzi a megújulást.

– A belvárosi zöldterületek csinosítása mellett Tapolcára és Lillafüredre is ráférne egy kis gondoskodás.
– A közgyűlés nemrég fogadta el a tapolcai központ rendbetételének „gyorssegélyét”, ugyanakkor nagyszabású fürdő-, szállodafejlesztési program van készülőben, s az IVS második ütemének keretében is jut pénz Tapolcára. Lillafüred pedig turisztikai pályázatoknak megfelelően komplex program által épp az idegenforgalmat szolgálva újulhat meg.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!