Közgyűlés

Megvásárolható lesz 1100 bérlakás

2009-12-20 16:18

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE panell.jpg

     Az elkövetkező hónapokban 1100 lakást vehetnek meg a bérlők – erről döntött a miskolci közgyűlés decemberi ülésén. A bérlőknek egyelőre nincs tennivalójuk, ugyanis a végrehajtással megbízott MIK Zrt. megkezdte mindazoknak – és csak azoknak – a bérlőknek a tájékoztatását, akik potenciális vásárlók lehetnek.

A közgyűlési döntés kiterjesztette azon bérlők körét, akik igénybe vehetik ezt a lehetőséget. Korábban csak a határozatlan idejű szerződéssel rendelkezők tehették ezt meg, most viszont már a határozott időre bérbeadott, illetve a belvárosi lakások bérlőire is vonatkozik ez. Továbbra sem lesznek megvásárolhatóak – többek között – a belvárosi földszinti lakások, az alacsony komfortfokozatú ingatlanok, illetve a 100 százalékos önkormányzati tulajdonú épületekben lévő lakások. Bővebb információt a Mik Zrt. honlapján találhatnak az érdeklődők.
A vételár a helyben kialakult piaci ár, azaz a forgalmi érték 70 százaléka a határozatlan idejű szerződések esetén, és 80 százalék a határozott idejűeknél, és ezt egyösszegű-, vagy részletfizetéssel lehet teljesíteni. További jelentős (30 százalékos) kedvezményben részesülhetnek azok, akik az egyösszegű fizetés esetén azt is vállalják, hogy az ingatlanra – hivatalosan dokumentált módon – 5 éves eladási tilalmat jegyeztetnek be.
Levelet tehát csak azok bérlők kapnak, akik megvásárolhatják a lakásukat. Ők hamarosan minden szükséges információt, részletet megkapnak a lakások megvásárlásával kapcsolatban, sőt egy átlagos lakásértékre kiszámítva képet kaphatnak arról is, milyen anyagi kondíciók mellett lehetnének tulajdonosok. A válaszlevél visszaküldése a bérlők számára nem jelent kötelezettséget – mint ahogy az önkormányzat és a MIK Zrt. számára sem ajánlati kötöttséget –, ám szükséges a későbbi adás-vételek minél gördülékenyebb lebonyolításához.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2021-04-12 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!