DVTK
Téli frissítés Diósgyőrben
2009-12-12 08:57
Megkezdődött az őrségváltás a DVTK labdarúgócsapatánál. A januári felkészülésnek új edzővel vág majd neki az együttes, mivel Aczél Zoltán fél évre megkötött szerződése lejárt, és azt a felek nem hosszabbították meg.
A válogatott pályaedzője egyébként már talált is munkát, januártól a Szigetszentmiklós NB II-es csapatának szakmai munkáját irányítja. A búcsú egyébként nem sikerült jól, az idei utolsó meccsén kiütéses, 7-0-ás vereséget szenvedtek a piros-fehérek a Nyíregyházától.A piros-fehérek kerete sem marad változás nélkül. Tóth László sportigazgató arról adott tájékoztatást, hogy eddig négy játékos távozott. Borisz Milicic, Deszpot Viskovic, és Besarion Kodolajev közös megegyezéssel ment el Diósgyőrből, ők mindhárman új csapatot kereshetnek maguknak. Ugyancsak távozott Kovács Zoltán kapus is, akit Köteles László pótlására igazoltak le a Kaposvártól. A portást a somogyi klub fél évre adta kölcsön, ez a kontraktus lejárt, és nem újították meg. Jelenleg tehát a DVTK-nak két kapusa maradt, Somodi Bence és Giák Tamás. A helyzet az elkövetkezendő hetekben természetesen változhat, hiszen a klub vezetőinek az a törekvése, hogy alaposan megerősítsék a bent maradásért harcoló együttes keretét.
Közben elkészült a száz éves jubileumhoz kacsolódó film DVTK 100 év címmel, melyet december 13-án, vasárnap 11 órától a Művészetek Házában vetítenek. A belépődíj 1910 forint + áfa, amelyhez ajándékba jár egy eredeti DVTK 100 év című dvd is. Az érdeklődők egykori és jelenlegi játékosokkal együtt nézhetik meg a vetítést – Veréb György, Salamon József, Oláh Ferenc, Teodoru Borisz, Tatár György, Lippai Ákos, Balajti Ádám, Nagy Béla –, és dedikáltatni is lesz lehetőség a dvd-t.
Doros László
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-13 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.