DVTK

Ligakupával zár a DVTK

2009-12-04 16:48

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE dvtk_mtk.jpg

Szombaton délután befejezi idei szereplését a DVTK labdarúgócsapata. A piros-fehérek a Ligakupa keretében hazai környezetben lépnek pályára, ellenfelük a Nyíregyháza gárdája lesz.

A DVTK számára az égvilágon semmiféle tétje nincs az összecsapásnak, hiszen a csapat nem juthat tovább csoportjából. Mégsem érdektelen a 90 perc, mert ezúttal ül utoljára a piros-fehérek kispadján Aczél Zoltán. Köztudott, hogy a szakvezető nyáron fél évre szóló szerződést írt alá a klubhoz, ez december 31-én lejár, és a felek nem hosszabbítják meg. Nagy Béla ügyvezető érdeklődésünkre elmondta, hogy teljes emberként dolgozó edzőt akarnak szerződtetni, és mivel Aczél Zoltán a válogatott mellett pályaedzőként is tevékenykedik, vele nem számolnak tavasszal.
– Szép időt töltöttem a DVTK-nál. Nagyszerű embereket ismertem meg, remek az együttes szurkolótábora, sajnálom, hogy az elért eredményeink nem nagyon adnak okot a bizakodásra. Igaz, csak 12 pontot gyűjtöttünk az ősszel, de azt sem szabad szem elől téveszteni, honnan indultunk. A nyáron teljes volt a zűrzavar, szinte semmit nem lehetett tudni a folytatásról, ehhez képest megteremtettük a bentmaradás alapját. Szívesen dolgoztam volna tovább Diósgyőrben, de az élet keresztülhúzta ezt az elképzelésemet – mondta Aczél Zoltán.
A tréner szombaton a stadionban tehát utoljára vezényli csapatát, amelynek tagjai saját bevallásuk szerint kifejezetten jó kapcsolatban álltak a szakemberrel. Utoljára, búcsúzóul megmutathatják, hogy ez valóban így is van! Tét csak a vendégek számára lesz, ugyanis a Nyíregyháza még továbbjuthat. Ehhez legalább egy pontot kell megszereznie, és mivel értesüléseink szerint a nyírségiek a legerősebb összeállításukban teszik tiszteletüket Diósgyőrött, ezt el is érhetik. A DVTK jobbára fiatalokkal áll ki, nekik lehetőséget kínál a bizonyításra a találkozó. A mérkőzésre egyébként a stadionban kerül sor, kezdés 13 órakor.
Továbbra is sok drukkert foglalkoztat Aczél utódjának a kiválasztása. Ebben a kérdésben Nagy Béla a következő tájékoztatást adta lapunknak:
– Az idő nem sürget, az a lényeg, hogy a januári felkészülésre legyen edzője a csapatnak. Elképzelhető, hogy a jövő hétre tisztul a kép, mindenesetre szeretném alaposan átgondolni, milyen irányba induljak el. Olyan szakembert akarok választani, aki képes a csapat szekerét kimozdítani a jelenlegi helyzetéből – mondta az ügyvezető.

Doros L.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-12 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!