Gazdaság

Miskolc az Expo Realon

2007-10-19 16:52

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE realexpo.jpg

Idén először jelentkezett önálló standrésszel Miskolc a müncheni Expo Real nemzetközi szakvásáron, az ipari és kereskedelmi hasznosítású ingatlanok legsikeresebb szakmai rendezvényén. Az Expo Realon immár tizedik éve találkoznak a nemzetközi ingatlanágazat döntéshozói és a piac vezető résztvevői.

A rendezvény nagyságrendjét jelzi, hogy idén, október 8–10-e között, mintegy 63 ezer négyzetméternyi területen, 43 országból csaknem kétezer kiállító volt jelen, míg a látogatók száma megközelítette a 24 ezret.
Voltak kiállítói csoportok a projektfejlesztés, az ingatlan-tanácsadás, az építészet-városfejlesztés, létesítmény-gazdálkodás, az ingatlanbefektetések, a pénzügyi finanszírozás, a fejlesztés-csúcstechnológia területeiről, a rendezvény ideje alatt tartott előadásokon, konferenciákon pedig az ingatlanpiac változásait mutatták be. Mint elhangzott, a gazdaság rohamos fejlesztésének igényével felértékelődtek azok a megjelenési fórumok, ahol az ingatlanipar potenciális befektetői körének megtartásán, a meglévő kapcsolatok szinten tartásán kívül lehetőség van új kapcsolatok kiépítésére is. Az ingatlanvásárokon széles körben elterjedt szokás, hogy egyes országok, régiók, jelentősebb városok külön standdal vesznek részt. Itt mutatják be saját, illetve partnereik projektjeit, megismertetve egyúttal a résztvevő üzletemberekkel, befektetőkkel az adott várost, régiót, országot is.
Miskolc fejlesztési projektjeit képviselő delegáció idén harmadik alkalommal vett részt az Expo Real-on. Ezúttal a Miskolc Holding Zrt. szervezésében, egyedüli vidéki városként, önálló kiállítói megjelenéssel képviseltette magát a magyar standon. A müncheni magyar főkonzulátus munkatársainak segítségével, előre megtervezett találkozóknak is köszönhetően, Káli Sándor polgármester és a Holding vezetői számos befektetővel folytattak személyes tárgyalásokat, s igen sok érdeklődő kereste fel Miskolc standját. Főként a kereskedelmi és környezetipari fejlesztésekkel, a klaszterekkel és egy miskolci logisztikai központ kialakításával kapcsolatban volt komoly érdeklődés. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium háttérintézményeként működő Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. – rövidebb nevén az ITDH, melynek kiterjedt szervezeti hálózata 43 országban 55 irodát és 15 belföldi irodát foglal magában – nemzetközi kapcsolatain keresztül, ugyancsak sokat segített az üzleti találkozók megszervezésében.

Szepesi S.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-16 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!