Gazdaság
Emelkedő indexek
2009-11-24 10:44
A hetet meglehetősen erősen kezdték a világ tőzsdéi. Amerikában réssel nyitottak az indexek és ezzel le tudták küzdeni az elmúlt két kereskedési nap bizonytalankodását.
A hangulatot javította a szeptemberihez képest 10,1%-al növekvő újlakás értékesítési adat, amit a gyenge dollár is támogatott. A címlapokon böngészve most nem találtunk szembetűnő híradást az olajról, ami növeli annak valószínűségét, hogy jelentősebb elmozdulás következzen be a piacán (bár a tegnapot ismét a 80 dollárról történő visszafordulással töltötte).A szektorindexek közül a technológia, energia, pénzügy, ipar négyese vezette az emelkedést, de meglehetősen általános volt az optimista hangulat, mert minden index emelkedni tudott.
A nyersanyagok piacán kiemelkedő dolog nem nagyon történt a „szokásos” arany történelmi csúcson és a réz/platina kettős kitörést megerősítő mozgásán kívül. Egyelőre semmi gond nincs az arany viselkedésével, de távolabbról nézve már kezd kissé begyorsulni az emelkedés üteme és közelíti a kitörésből valószínűsített 1300 dolláros szintet is. A begyorsulás a rövidtávú (főleg napon belüli) long pozíciók agresszívabb felvételét is megengedi, ugyanakkor a középtávú pozíciók fokozott védelmét teszi szükségessé, hiszen az emelkedés végét vetíti előre középtávon.
Európában pozitívan kezdtek a vezető indexek, de nap közben alig mozdultak, szinte vízszintes vonalat húztak csak. Az amerikai nyitás aztán meghozta a vételi kedvet és jelentősebb nyereséggel tudták zárni a napot.
Indexek Érték Napi vált. (%)
Nasdaq Composite 2176,01 1,40%
S&P 500 1106,24 1,36%
Russell 2000 594,82 1,73%
DJ Stoxx 50E 2 898,19 2,30%
DJ Stoxx TMI 241,24 1,97%
DAX 5 801,48 2,44%
CAC40 3 813,16 2,25%
Devizák Érték Napi vált. (%)
EUR/HUF 267,75 -0,23%
USD/HUF 178,75 -1,09%
S&P500 (USA)
Bika viselkedésre vall, hogy négy nap bizonytalankodását/esését egyetlen nap emelkedéssel le tudta mosni, de rövidtávon kissé zavaró a nyitó rés és az, hogy napon belül a csúcsról már lefordult, visszakorrigált, aminek következtében nagy felső árnyékot hagyott a gyertya diagramon.
Pozitív: 1100 felett, ismét csúcsközelben.
Negatív: Nyitó rés, napon belüli visszaesés.
Összegzés: Összességében szép a viselkedése, de rövidtávon óvatosságra int a magas felső árnyék. Néhány napig valószínűleg itt fog oldalazni 1090 és 1110 között, mely oldalazásból ezután jöhet erőteljesebb elmozdulás.
USD (Forex)
A részvénypiacokhoz mérten most fordítottan viselkedett, hiszen négy emelkedő napot radírozott le a képernyőről egyetlen eső nap tegnap. Persze volt már előzménye a pénteki napon belüli esés (és ezáltal a magas felső árnyák) képében.
Pozitív: Az elmúlt hetekből ismerős viselkedés.
Negatív: Nem említhető.
Összegzés: Lassú csorgásra, csökkenésre, de a november 13-inál valószínűleg mélyebb mélypontra lehet számítani a grafikon alapján. Esésben a forgalom is látványosan megnő már jó egy hónapja. Új mélypont esetén sem számíthatunk gyors short nyereségre, hiszen inkább csak csordogál lefele, mintsem esik lendületesen.
Copper - Réz (Árupiac)
Mivel tegnap is csak egy bizonytalan gyertya jött össze, így nem lehet felhőtlen az örömünk long oldalon, de tény, hogy új csúcsra tudott menni a kitörés utáni konszolidációból, ami a kitörés megerősítése lehet, ha lendületesebben el tud indulni felfele.
Pozitív: Szép, határozott kitörés után (lassú) megerősítés.
Negatív: Határozatlan, gyenge forgalmú folytatás felfele egyelőre.
Összegzés: Nagyobb forgalmú és határozottabb folytatás lenne kívánatos, amikor a kitöréskor felvett long pozíciók növelése is ajánlott. A bizonytalankodás egyelőre óvatosságra int, figyelmet érdemelnek a meglévő pozíciók.
Platina (Árupiac)
A réznél annyival szebb a folytatása, amennyivel szebb volt a kitörés alapját nyújtó középtávú formáció. Egyelőre ki tudott emelkedni új csúcsra napon belül és záróárban is, de sajnos jelentős forgalom nem társult az emelkedéshez.
Pozitív: Új napon belüli és záró csúcs a kitörésből.
Negatív: Elmaradt a forgalom.
Összegzés: A forgalom a megindulásban gyengébb volt, mint a korábbi oldalazó napokban, ami nem jó hír az emelkedés szempontjából, de ezen még a következő napokban tud javítani. Visszaesés esetén várható az 1400-as kitörési szint ismételt megközelítése, közvetlen visszatesztelése.
Solar Capital Markets Zrt.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-14 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.