Egyetemváros
RICOMNET konferencia Lillafüreden
2009-11-23 18:50
Kezdetét vette a két napos RICOMNET konferencia, melyet a Miskolci Egyetem Számítóközpontja szervez.
Az esemény résztvevői megvitathatják a hazánkban már meglévő és a fejlesztés alatt álló, internet alapú információs rendszerekben rejlő lehetőségeket.A változó világ, a fenntartható fejlődés és innováció, a hálózatok jövője témakörökben is hallhattak előadásokat a Ricomnet konferencia résztvevői. Csepeli György, a Miniszterelnöki Hivatal közpolitikai igazgatója a válság tükrében értékelte a konferencia létjogosultságát.A programon nemcsak az egyetemek, önkormányzatok képviseltették magukat, hanem a különböző informatikai cégek, és innovációban érdekelt társaságok is. Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem rektora azt hangsúlyozta: rendkívül fontos, hogy a jelenlévők megismerhessék a legújabb informatikai eredményeket. Az egyetemi oktatóknak ugyanis ezeket, az új ismereteket kell átadniuk a képzés során.
A konferencián bemutatott legújabb internet alapú kutatási eredményeket illetően azonban nemcsak az egyetemisták lesznek naprakészek, hanem azon cégek is, amelyekkel kapcsolatban van a város – fogalmazott Mokrai Mihály alpolgármester, aki szerint a konferencia előadói és az itt jelenlévő kutatók mind bekapcsolódhatnak Miskolc vérkeringésébe.
Fotók:
Miskolc Televízió
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-15 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.