Pályázatok
Várostörténeti vetélkedő diákoknak
2009-11-22 11:33
Fodor Zoltán önkormányzati képviselő – a Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.-vel közösen – várostörténeti vetélkedőt hirdet általános és középiskolás diákok részére.
Miskolc városában és vonzáskörzetében lévő mindazon településen tanulók nevezhetnek, ahol a MiNap című hetilap megjelenik.Pályázati feltételek: iskolánként háromfős csapatok jelentkezését várjuk, általános iskolák esetében három, középiskolák esetében pedig öt csapatot lehet maximum indítani. A vetélkedő első fordulója tíz héten át tart, a pályázati feladatokat a MiNap-ban tesszük közzé. A pályázat célja, hogy a diákok számot adjanak a megyeszékhely történetének ismeretéből. A feladatsorokra adandó válaszokat kérjük a MiNap mindenkori megjelenését követő 15 napon belül beküldeni.
A pályázat kezdésének időpontja: 2009. december 12., az utolsó kérdéssor 2010. február 20-án jelenik meg. A helyes válaszokat a MiNap-ban folyamatosan közöljük, így a diákok ellenőrizhetik teljesítményüket.
A válaszokat a MiNap-ból kivágott szelvénnyel együtt kérjük, juttassák el a következő címre: Városi Pedagógiai Intézet, 3525 Miskolc, Patak u. 1. Kapcsolattartó: Habiné Kovács Mária. Kérjük továbbá, hogy a pályázó tüntesse fel nevét, levelezési címét, telefonszámát, iskolájának nevét, címét és osztályának számát.
A nyertes nevét a MiNap 2010. március 20-i számában ismertetjük és személyre szólóan is értesítést küldünk.
Az első hat-hat csapat a második fordulóban a Miskolc Televízió által közvetített vetélkedőn mérheti össze tudását. A nyertes első három csapat diákjai és felkészítő tanárai 8 napos balatoni üdülésen vehetnek részt. A versenyzők ezen kívül értékes műszaki cikkeket is nyerhetnek.
A szervezők sok sikert kívánnak a pályázó diákoknak.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-09-21 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.