MiNap Online

Szabó Lőrinc nyomában

2009-11-08 01:32

A Miskolci születésű költő, Szabó Lőrinc életéről, lelkiségéről, gondolatvilágáról egyre többet tudunk. Ha minden jelentős magyar költőnek olyan megszállott, kíváncsiságtól fűtött kutatója lenne, mint amilyen Kabdebó Lóránt professzor, bizonyára több nagy nevünk lenne, és jobban őriznénk a magyar líra szellemi örökségét.

A Miskolci Egyetem Szabó Lőrinc Kutató Műhelye túllépte hatáskörét és a határt küldetése túlmutat a napi munkán, tagjai nem csak azért dolgoznak, hogy a modern magyar irodalom egyik meghatározó vonalát, Szabó Lőrinc költészetét a helyére tegyék a középiskolások, pedagógusok, versolvasók, és a szakma fejében. A Szabó Lőrinc kutatók nyakukba veszik a világot, bejárják a költő életének kulcsfontosságú pontjait, nem engedik, hogy a hazai olvasóközönség és a világ megfeledkezzen a 20. század egyik legérdekesebb művészéről, a miskolci születésű Szabó Lőrincről. Legutóbb Hafling- Avelengóban, a költő egykori szállásán jártak, ahol ma már emléktábla jelzi, ott időzött a modern magyar líra meghatározó alakja, Szabó Lőrinc. A kalandos útról és az emléktábla történetéről Kabdebó Lóránt professzor beszámolóját közöljük:


Emléktábla avatóban Hafling-Avelengóban

Az ősz utolsó szép napjainak egyikén érkeztünk az Észak-Olaszországi Haflingba. Déltiroli falucska volt, az 1200-as évektől emlegetett helyiség. Ma virágzó üdülőváros. Olasz szót alig hallani, valódi osztrák település. Vendégei is onnan érkeznek. Nomeg magyar vendégmunkások, akik a csodálatosan gondozott tiroli alma szüretelői éppen most. Mint nálunk a szőlőt, vagy a cseheknél a komlót, hasonló alapossággal-felkészültséggel karózzák-futtatják itt az almafákat. Így a szüret is könnyebb, gyorsabb.
Szabó Lőrinc kétszer is járt erre, 1924-ben egyedül, a következő évben felesége társaságában. Megtetszhetett neki a vidék. A Dolomitok útján érkezett, amely az akkori világ egyik technikai csodája volt. Háromezer méteren, hágókon keresztül épített autóút. Mi tavaly tavasszal jártuk be ezt a vidéket. És amikor szállást akartunk foglalni, örömmel vettem észre a keresőben, hogy Avelengóban a Hotel Sulfner ma is létezik. Ebben a szállóban élt át egy éjszakai vihart a költő, a hegy benne úszott az elektromosságban, amint az itt keletkezett verséről a kötet házi példányában ceruzaírással be is jegyezte.

A városka Merán felett, 1400 méteren található. A költő az előző évben megnyitott felvonón érkezett. A felvonó fogadó állomása ma is büszkélkedik ezzel a névvel, habár a felvonót magát megszüntették azóta. Több alagutat fúrtak, és veszélyes szerpentinnen lehet ma már autóval feljutni az üdülőhelyre. Ahol mindig teltház van, újabb és újabb szállodák, panziók épülnek.


Szabó Lőrinc az Avelengo nevet használja, pedig ezt – a Haflingról szóló könyv tanúsága szerint – csak épp az előző évben ragasztották a falucskára, Mussolini idejében. Úti cikkeiben erre a változásra a költő is utalt. Trianon gyermeke fogékony volt a máshol történt terület átvételekre. Ma már béke honol, a könyv ez egyszer írja le Avelengo nevét, egyébként a történelmi adatok szigorú felsorolásával mutatja be a tiroli falu, Hafling embereinek ezeréves dolgos történetét.

Csodálatos világ. Égbe nyúló hegyek, az Alpok világa. Alatta Merán a maga mediterrán mikroklímájával. Az alföldön felnőtt költő szerencsés pillanatban, ifjan került fel ebbe a világba, az ekkor divatos expresszionizmus hangnemében tudatosítja magában világunk természeti csodáit.

Tavalyi felderítő utunkat és a mostani ünneplő utazást egyként egy Szabó Lőrinc-kutató doktorandusz házaspár tervezte meg, Órás Enikő és Rutkai Balázs. Miután a szálloda tulajdonosai örömmel beleegyeztek az emléktábla elhelyezésébe, tavaly ősszel, amikor az olasz nyelvű Szabó Lőrinc verskötetet bemutattuk a Római Magyar Akadémián, megegyeztünk az Akadémiai vezetőivel és munkatársaival, hogy ők szervezik meg a ceremóniát. Köszönet érte Kovács Péter igazgatónak, Balla Orsolyának, és a Szabó Lőrinc-kötetet részben fordító és szerkesztő De Martin Eszternek, és kollegámnak, Vigh Éva professzor asszonynak. Így az emléktáblára a kezdeményező Miskolci Egyetem Szabó Lőrinc Kutatóhelye és a Szabó Lőrinc Alapítvány mellé az ő nevük is felkerült. A német nyelvű változatot Orosz Magda professzorasszony, az ELTE rektorhelyettese készítette. Ez azért is fontos, mert legtöbb olvasója a táblának ezt a szöveget fogja megérteni.


Kovács Péter igazgató úr az emléktábla feltételekor hangsúlyozta, hogy a magyar kultúra népszerűsítése mellett ma már azért is támogatja az ilyen emlékeztetők létesítését, mert egyre több magyar érkezik külföldre: erősítse bennük a nemzeti hovatartozás tudatát, segítsen nemzetiségük megbecsülésében. Nagy meglepetésünkre kedves baráti kört szervezett az eseményre, magyar vendégek egy csoportját hozta magával, akik éppen itt, a Dél-tiroli vidéken jártak, alkalmi vendégmunkásokként vettek részt az almaszüretben. Külön színfoltja lett ez a találkozás az avatásnak. A világ végén, havasok aljában, a mi Kékesünknél is magasabb hegytetőn, a középkori Szent Katalin hegyi gótikus templom, és a helység egyik legrégebbi, középkori eredetű családjának szállodája mellett hangulatos beszélgetéssel vehettünk részt együttesen, magyar beszéddel a klasszikus költő emlékét felidéző szertartáson. És elmentünk a kis – szintén középkori eredetű – freskókat tartalmazó Krisztus-emlékhelyhez, ahová ott szedett virágait valaha a költő helyezte tisztelegve és a csodás világra figyelő áhítattal.
Ezt a költői áhítatot igyekeztem pár mondatos emlékeztetőmben felidézni, nem hagyva ki belőle a költő megtörtént gáláns kalandját sem.   


„ Avelengo-Haflingban írtam, a Belvedere caffé-ristorante terraszán. Előző éjszaka nagy vihar volt; az 1200-1400 m. magasban lévő Sulfner-panzió, ahol laktam, benne úszott a villámos fellegekben. Másnap adtam postára, Meránban, Az Estnek. (1924 júniusában.)” – ezt írja Szabó Lőrinc az utóbb Búcsú Avelengótól címmel elhíresült verséről az úti élményeit is összegyűjtő kötetének, a Fény, fény, fény címűnek házi példányában. Emlékeztetőül.
A magyarországi nagy alföldön felnőtt gyermek először erre utazva látott – előbb tengert, majd – nagy hegyeket. Itt kezdte megismerni a világot. Amit a budapesti Est-lapok újságírója a világról összefutó hírekben gyorsírással jegyzett le, az utazása során saját szemével láthatta, élhette magáévá. Csodát jelentett a mélység és magasság, az éjszakai vihar „villámos” elektromossága, a visszhangzó hegyek moraja, a kivilágított Meránra való letekintés esti képe. A véletlen sodorta ebbe a szállodába, de sorsa úgy irányította lépteit, hogy itt megismerhette a világ csodáit. Még egy szerelmi kaland is kapcsolódott ehhez a viharos éjszakához, hiszen élete vége felé egy emlékező versvázlatában utazására emlékezve a Val d’Ega s a villa Enzian mellett „az avelengói lányt” is emlegeti.
A költő annyira megszerette a helyet, hogy utóbb feleségének is bemutatta a csodákkal telített világot. És megint csak a véletlen úgy hozta, hogy fia, amikor évtizedek múlva végigjárta atyja útját, feleségével átélhetett egy hasonló viharos éjszakát.

A költő versbe zárva „rabolta el” a látványt, és vitte magával: azóta minden magyar versszerető számára élő képpé rögzült Avelengo-Hafling látványa:

Hálám s az öröm,
Mellyel e szép napokat köszönöm,
A legistenibb akarat:
Szemeimbe zárlak, fellegek,
Tirol, hó, bérc, 

Mi, kései ünnepelők, úgy üdvözöljük most e tájat, hogy látjuk benne a költőt, amint a Katalin-hegyi ősi templom mellett áll, és a Krisztus-képre

Búcsúzó kezem
Az avelengói szent hegyen
Most enciánt és pipacsot akaszt.