Gazdaság

Kilábalás a válságból

2009-11-06 06:19

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

„Magyarország esélyei a gazdasági válságból való kilábalásban és a válság után” címmel tartott konferenciát csütörtökön az MSZP Miskolcon a Városi Művészeti Múzeumban.

A szocialista párt októberben bocsátotta vitára a Haladás és biztonság című választási programjának vázlatát. Fontosnak tartják, hogy a pártközösségekben, az MSZP-hez közel álló szellemi műhelyekben folyó viták mellett a programalkotás folyamatában legyenek olyan konferenciák is, amelyeken tekintélyes szakemberek mondják el álláspontjukat arról, hol van Magyarország helye a világban.

Káli Sándor polgármester köszöntője után Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke tartott előadást a gazdasági válságról. Lendvai Ildikó MSZP elnök és Gúr Nándor MSZP Borsod megyei elnök arról beszélt, milyen programmal lehet ilyen gazdasági környezetben hitelesen a választók elé állni 2010-ben.

Öt konferenciát tartanak összesen. Novemberben Budapesten a XXI. század kihívásaira adandó baloldali válaszokról, Szegeden pedig Fejlesztő állam, fejlesztő önkormányzatok címmel. A jövő évi két tanácskozás témája az alkotmányos intézményrendszer, illetve a vidékfejlesztés.

Fotók:




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-07 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!